Rádióműsor
-
00:05
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Átnevezhetik a világ legnépesebb országát: geopolitikai és belpolitikai üzenete is lenne, hogyha Indiát hamarosan már Bharat néven emlegetnénk. Ismét ajánlatot tett a magyar állam a budapesti repülőtérre: 51 százalékban hazai tulajdonba, 49 százalékban egy katari szakmai befektetőhöz kerülhet a létesítmény. De foglalkozunk a magyar állam új devizakötvény kibocsátásával is, illetve azzal, hogy már a kabinet is kezd lemondani az idei Európai Uniós pénzekről. Az első félév a hitelpiaci lassulásról szólt Magyarországon: az újlakás építésre és vásárlásra felvett jelzáloghitelek például csaknem 90 százalékkal zuhantak a második negyedévben. A második félév fordulatot hozhat. A fordulat várat még magára a boltokban: júliusban havi alapon 0,2 százalékkal, éves szinten pedig több mint 7 és fél százalékkal zuhant a forgalom. Eközben egyre többet használjuk a mobilunkat: a Yettel felmérése szerint országosan 54 százalékkal nőt a magyarok mobilnet-igénye idén nyáron. A casco-biztosításokkal már nem állunk ennyire jól. És komoly hiányosságok vannak az Európai Unió technológiai cégeket megrendszabályozó törvényével is: hiába a nagy tervek, a Google és a Meta sem érezheti magát sarokba szorítva. Jelentkezik Kriptoverzum című műsorunk, és velünk lesz az MBH Bank szakértője is, akivel a magyar tőzsdéről beszélgetünk majd. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége
Marossy Dávid, a Canon Hungária Kft. Business Development Managere. A műsorvezető Érczfalvi András.
- Belehallgatás:
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.