Rádióműsor
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A hétvége előtt végre megszületett a megállapodás a külföldre szánt ukrán búzakészletek elszállításáról a cél országokba a Fekete - tengeren keresztül. A leghamarabb 2-3 hét múlva érezteti majd a hatását a világ élelmezésében a Törökország és az ENSZ közvetítésével létre jött egyezség a háborúzó felek között. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő már a gyakorlati teendőkről, a kockázatokról, a biztonsági garanciákról beszél majd a hétfő reggeli Monitor című hírműsorunkban. Eközben már körvonalazódik a finanszírozási háttere a magyar kormány tervezett 740 millió köbméternyi különleges gáztartalék vásárlásának. Vajon mely bankok állnak majd össze, hogy szindikátusban csökkentsék kockázatukat a kölcsön folyósításakor? Hiszen nem kevés pénzről, 730 milliárd forintnyi összegről van szó. Király Béla, az MFOR Privátbankár szakírója elemzi a helyzetet. Az államháztartás központi alrendszerének deficitje június végére elérte az egész évre előirányzott összeg több mint 90 százalékát. Hogyan tovább a költségvetésben? Erről is lesz szó a műsorban. Vajon miért nem lehet fizetni idén készpénzzel a pénteken kezdődött Művészetek Völgyében? A fesztivál igazgatót faggattuk erről. És lesz tőzsdenyitás, bluechip kilátások, árú- és devizapiaci körkép és jegybanki kamatmustra. Várja Önöket a szerkesztő Péli Nagy Kata és a műsorvezető Nagy Károly.
-
11:05
Menni-Enni
A mai adásban a tatai Platán séfje, a Michelin csillaggal kitüntetett Pesti István lesz a vendégem. Utána egy turisztikai díjátadó kapcsán vesszük sorra, kik és milyen szervezetek teljesítettek legjobban 2021-ben. Végül a Dining Guide szakírójával tekintjük át a világ és a magyar gasztronómia friss történéseit.
-
13:05
-
14:05
-
15:05
ReBrief
A reBrief hírei között szó lesz az EU új, digitális piaci szabályozásáról, a Nyitottak vagyunk-kampány folytatásáról, valamint a Pick kontentmarketingjéről. A spotszemlében a Telekom nyári élményeket összegyűjtő reklámja, ill. a Dreher új spotja a témánk. A műsor második felében Egei Tamás, a TicketSwap nemzetközi terjeszkedéséért felelős vezetője a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy a platform hogyan szólítja meg a célközönségét. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Tóth György head of storytelling és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
15:35
-
16:05
-
16:35
Tudatos Fogyasztó
A mai epizódban a fogyasztónak a javításhoz való jogáról kérdezzük az APPLIA Magyaarország cégvezetőjét,Mészáros Fannyt.
-
17:05
Sportérték Imre Lőrinccel
A Ferencváros trénere, Varga Zsolt készíti fel a magyar férfi vízilabda válogatottat a közelgő Európa-bajnokságra, miután az előző kapitány, Märcz Tamás irányítása alatt a csapat csak a hetedik helyen végzett a hazai rendezésű világbajnokságon. Varga sajtótájékoztatón mutatkozott be a nyilvánosságnak, ma pedig már egy kissé átalakított és megfiatalított kerettel vágott neki az EB-felkészülésnek. És javában zajlik az átigazolási időszak, de honnan volt pénze a Barcelonának Robert Lewandowskira és egy sor másik klasszisra?
-
19:05
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.