Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Nyugvópontra ért a járvány terjedése, de továbbra is fokozottan kell figyelni, hogy végleg lecsengjen a koronavírus első hulláma – mondta az országos tisztifőorvos. A vidéki cégek működését is megnehezíti, hogy Budapesten és Pest megyében továbbra is érvényben vannak a korlátozások – mondta az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke. A bizonytalanság a legnagyobb probléma most a mikrovállalkozások körében. Felgyorsítja az áfa visszaigényléseket a Nemzeti Adó-és Vámhivatal a koronavírus miatti nehéz gazdasági helyzetben. A Pénzügyminisztérium kérésére a NAV az eddigi 75 nap helyett 30 nap alatt utalja vissza a korábban befizetett áfát a kis-és közepes vállalkozásoknak. Ha az adó mérséklését, halasztását, vagy részletfizetést kér, az adott társaságnak bizonyítania kell, hogy valóban a koronavírus- járvány miatt került nehéz helyzetbe – mondta a DAS Könyvelőiroda szakmai vezetője. Május 23-án a Magyar Kupa elődöntőkkel indulhat újra a hazai futballidény. Ezt követően május 30-án, a március közepén félbeszakított első osztályú bajnokság is folytatódhat, zárt kapuk mögött, szigorú egészségügyi szabályok mellett. Az államcsődöt is bevállalja Argentína, semmint hogy kifizesse hitelezőit – mondta az ország pénzügyminisztere. Argentínának május 22-ig kellene megegyeznie a kötvénytulajdonosokkal, de ennek az esélye egyre csökken. És új neve lesz az iráni valutának, amelyet mostantól rial helyett tomannak hívnak. Emellett sok érdekességről beszélünk még a tengerentúlról, valamint az aranypiaccal is foglalkozunk majd. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
11:05
-
13:05
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Ha maszkban és a korábbinál kisebb csapatokkal is, de kezd a régi kerékvágásba visszazökkenni a régészeti kutatás a főváros területén. A napokban a római limesút egy páratlanul ép, hosszú szakaszára bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei: Óbudán járunk a műsor első perceiben. Ezután a Hajdúságba, a Zeleméri csonkatoronyhoz indulunk. A gótikus templomtorony torzója kedvelt kirándulóhely, ám a hajdani templomról és az elpusztult középkori településről valójában nagyon keveset tudunk. Végül a Mecsek legépebben megmaradt váráról hallhatnak. Hamarosan újra megnyitják Máré-várat, sőt kiállítást is rendeznek benne.
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
A gigapert mindkét fél sikerként könyvelte el, ám szakértők szerint inkább a keresőcég szempontjából született kedvező ítélet.
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
- Bezuhant a sörforgalom, de a kevesebb néha több?
- Orosz-kínai gigamegállapodás az energiapiacon, a magyar GDP alig-alig növekszik
- Fake news, deepfake: kereszttűzben az AI
- Megindult a roham az Otthon Start hitelért, óriási a verseny a bankok között
- Kampány az italos kartonokért: dobd a sárga kukába, ne a szemétbe!
- Maffiavezérek és titkosszolgálatok, kaszinók és forradalmárok
- Budapest hozta a kötelezőt, a Balaton gyengébb szezont zárt
Friss hírek
-
Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
A gigapert mindkét fél sikerként könyvelte el, ám szakértők szerint inkább a keresőcég szempontjából született kedvező ítélet. -
Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
A magyar diákok egyszerre digitális bennszülöttek és tudatos vásárlók: naponta több órát töltenek a közösségi médiában, vásárlásaikat pedig a költséghatékonyság vezérli. Így jellemezte leginkább a Z generáció mobilhasználati és vásárlási szokásait a Yettel és a Diverzum kutatása. -
Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
Jelenleg 3-4 hónapot, sőt akár fél évet is várni kell egy jó szakemberre, ha valaki ingatlan felújításban gondolkodik. -
Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
Palkovics Milán, az Épduferr Nyrt. vezérigazgatója, igazgatósági elnöke az elmúlt hónapok legjobban teljesítő hazai részvénye mögött rejlő fundamentális tényezőkről beszélt Prémium Kategória műsorunkban. -
Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
Az Egyesült Államokba irányuló drogszállítmányok megakadályozása és a régió biztonságának növelése volt a célja az amerikai elnök szerint annak, hogy kilőttek egy drogcsempész hajót Venezuela partjaitól nem messze nemzetközi vizeken.