Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Új szakaszába lépett a koronavírus ellni védekezés. Részletesen beszámolunk a várható fejleményekről kedd reggel. Az Ásványolaj Szövetség vezetője abban bízik, hogy elindul felfelé a benzinfogyasztás, a kijárási korlátozás részleges feloldása után. A Magyar Turisztikai Ügynökség Covidkönyvet ad ki, abban bízva, hogy fellendül a belföldi turizmus. Az MTÜ egyik vezetője szerint a magyarok kétharmada tervez idén belföldi utat. Késében van, de elindult a nyaralók piaca is. Árakról is beszélünk. Ugyanakkor továbbra is gazdasági zsugorodást jelez a hazai beszerzésimenedzser-index. Mélyponton van a mutató továbbra is. Évi 9 milliárd forintot hagy a lakosság a költségvetésben, miután nem rendelkezik az szja 1 százalékáról, pedig a civil szférának sok esetben a túlélést jelentené az összeg. Lesz még szó a Ferrariról, és a luxuscikkekről, illetve piaci aktualitásokról is. Várja Önöket Szűcs Péter.
-
13:05
-
14:35
-
15:05
IoT Zóna
Szuperszámítógép és mesterséges intelligencia. Az IBM Watson for Oncology szoftver komoly segítséget nyújt orvosoknak és a daganatos betegséggel küzdőknek. A legfrissebb és leghatékonyabb terápiát javasolja gyorsan és megbízhatóan. Mindez már Magyarországon is elérhető. Dr. Szántó Istvánnal, onkológussal, az Oncologic Kft. vezető orvosával beszélgetünk. Tartsanak velünk!
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Lévai Gábor, a Civil Support Nonprofit Kft. Alapító vezetője. A műsorvezető Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
A gigapert mindkét fél sikerként könyvelte el, ám szakértők szerint inkább a keresőcég szempontjából született kedvező ítélet.
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
- Bezuhant a sörforgalom, de a kevesebb néha több?
- Orosz-kínai gigamegállapodás az energiapiacon, a magyar GDP alig-alig növekszik
- Fake news, deepfake: kereszttűzben az AI
- Megindult a roham az Otthon Start hitelért, óriási a verseny a bankok között
- Kampány az italos kartonokért: dobd a sárga kukába, ne a szemétbe!
- Maffiavezérek és titkosszolgálatok, kaszinók és forradalmárok
- Budapest hozta a kötelezőt, a Balaton gyengébb szezont zárt
Friss hírek
-
Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
A gigapert mindkét fél sikerként könyvelte el, ám szakértők szerint inkább a keresőcég szempontjából született kedvező ítélet. -
Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
A magyar diákok egyszerre digitális bennszülöttek és tudatos vásárlók: naponta több órát töltenek a közösségi médiában, vásárlásaikat pedig a költséghatékonyság vezérli. Így jellemezte leginkább a Z generáció mobilhasználati és vásárlási szokásait a Yettel és a Diverzum kutatása. -
Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
Jelenleg 3-4 hónapot, sőt akár fél évet is várni kell egy jó szakemberre, ha valaki ingatlan felújításban gondolkodik. -
Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
Palkovics Milán, az Épduferr Nyrt. vezérigazgatója, igazgatósági elnöke az elmúlt hónapok legjobban teljesítő hazai részvénye mögött rejlő fundamentális tényezőkről beszélt Prémium Kategória műsorunkban. -
Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
Az Egyesült Államokba irányuló drogszállítmányok megakadályozása és a régió biztonságának növelése volt a célja az amerikai elnök szerint annak, hogy kilőttek egy drogcsempész hajót Venezuela partjaitól nem messze nemzetközi vizeken.