Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A kormány első körben több mint 8 milliárd forintot különített el a koronavírus elleni védekezésre. Ennek elköltéséről az Operatív Törzs dönt, és ha ez az összeg kevés lenne, további erőforrásokat csoportosítanak át a járvány megfékezésére – jelentette be a védekezésért felelős szervezet vezetője. Az óvodáknak, iskoláknak nem javasolják a március 15-i ünnepségek megrendezését, pláne nem zárt térben. Biztosan csökkennek a hazai benzin-és gázolaj árak a következő napokban – mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke. Ennek mértéke attól is függ, hogy a hétfői, történelmi zuhanás után mennyire tud visszakorrigálni a Brent és a WTI árfolyama. Lépéskényszerbe kerülhet a jegybank – mondta a K&H bank vezető elemzője, miután a KSH publikálta a maginfláció gyorsulásáról szóló adatot. Az élelmiszer, és energiaárak nélkül számolt mutató 4,1 százalék lett februárra, 2012-óta a legmagasabb. Az export és az import euróban számított értéke is nőtt januárban a tavaly év végi stagnálás után – közölte a KSH. A kivitel 2,8 százalékkal emelkedett, a behozatal pedig 2,4 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Egy komoly járvány esetén is biztosítani kell a lakosság készpénzhez való hozzájutását – indokolta a járványügyi iránymutatás kiadását a Magyar Bankszövetség főtitkára. Nemcsak belföldi szervezetek, hanem a visegrádi országok, de brüsszeli testületek is átvették a dokumentumot. A felnőttképzésben részt vevők lesznek az OKJ rendszer átalakításának vesztesei. A TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső oldal szerkesztője szerint az alapszakmákat a jövőben csak iskolarendszerű képzés keretében lehet majd tanulni, ami a dolgozó felnőttek számára a legtöbb esetben megoldhatatlan. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
13:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Az ország egyik legismertebb középkori épülete, legalábbis abból a szempontból, hogy az emberek többsége hallott már a jáki templomról. De hogy valóban ismerjük-e, egyre inkább kérdésessé válik. A nemrég folytatott kutatások jelentősen módosították, az elkövetkezők pedig talán részben át is írják a templom történetét. Jákon járunk tehát a műsor első felében. Ezután az Aquincumi Múzeum restaurátor műhelyébe indulunk. Néhány napja egy egészen apró, ám annál értékesebb tárgyra, egy alig hat centiméter hosszú, 4500 éves kerámiacsizmára bukkant az intézmény régésze. Ilyen lelet még soha nem került elő Magyarország területén.
-
14:35
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Becsey Zsolt, külgazdasági szakértő. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
19:05
-
19:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
- Bezuhant a sörforgalom, de a kevesebb néha több?
Friss hírek
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. -
Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
Nap mint nap dőlnek be befektetők az 1000 százalékos növekedéseknek, amelyek szempillantás alatt válnak értéktelenné. -
Nemzetközi díjat nyert a BÉT
A „CEE's Best Exchange for Financial Literacy", azaz a Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje kategóriában kapott elismerést a Budapesti Értéktőzsde. -
Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
A szeptember elején indult hitelprogram az új lakások piacát is felrázta, és a jövőben további bővülés várható az ingatlan.com elemzése szerint. -
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.