Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
3,6 százalékos munkanélküliség és 225 ezer új mezőgazdaságon kívüli munkahely – ez a lényege a friss amerikai munkaerő-piaci adatsornak. A FED hátradőlhet. Az üzleti eredményt lerontó egyszeri tételek idén már nem lesznek nagy hatással a Richter teljesítményére - mondta a gyógyszergyártó vezérigazgatója a tavalyi év számait kommentálva. Az orosz jegybank csökkentette az alapkamat mértékét, így 6 százalékos lett az irányadó ráta. Nem az ipar éve volt a németeknek a tavalyi. Havi alapon 3,5 százalékkal esett vissza a német ipar teljesítménye decemberben. Ez nekünk sem jelent túl jót. Évi 12 millió tonna volumenű közúti szállítási megrendelést zúdít az utakra a RailCargo Hungária, ha a kormány nem növeli a vasúti árufuvarozó cég támogatását – figyelmeztet a társaság igazgatóságának elnöke. A külföldi vendégek száma 15, a vendégéjszakáké 13 százalékkal nőtt decemberben. Hasított a turizmus 2019 végén. Szűcs Péter várja Önöket hétfő reggel!
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
14:05
ReBrief
A ReBrief rövidhírei között szó lesz a Huawei hamarosan megjelenő saját ökoszisztémájáról, a Facebook bevételi forrásainak változásáról, a Cannes Young Lions előválogatójáról, a TV2 és az RTL aktuális versenyéről, a Hell tulajdonosainak a Forbes gazdaglistájára adott reakciójáról, valamint arról, mennyi büntetést rótt ki a NAIH a GDPR megjelenése óta. Fő témánk az idei Super Bowl reklámtermése – Bicsérdi Ádám, a Kreatív szakújságírója lesz a vendégünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
-
14:35
-
15:35
-
16:05
-
17:05
Hétfő - Egy nő
Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője és művészeti vezetője. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
19:05
-
19:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
Friss hírek
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról. -
Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
Nap mint nap dőlnek be befektetők az 1000 százalékos növekedéseknek, amelyek szempillantás alatt válnak értéktelenné. -
Nemzetközi díjat nyert a BÉT
A „CEE's Best Exchange for Financial Literacy", azaz a Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje kategóriában kapott elismerést a Budapesti Értéktőzsde. -
Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
A szeptember elején indult hitelprogram az új lakások piacát is felrázta, és a jövőben további bővülés várható az ingatlan.com elemzése szerint. -
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.