1. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    A várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta fő kamatlábait a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az alapkamat 0,9%-on, a kamatfolyosó két szélét kijelölő egynapos betéti és hitel kamatláb pedig -0,05%-on, illetve 0,9%-on marad. A jegybank közleményében hangsúlyozza, hogy az infláció tartósan cél fölötti alakulása a kamatemelés feltétele, így nem feltétlenül reagál a gyengülő forintárfolyamra. A kínai koronavírus felboríthatja a tőzsdei várakozásokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az év elején magas tőzsdei forgalom mellett emelkednek a részvényindexek, míg nyáron ezzel szemben hagyományosan alacsony a tőzsdei forgalom. Az idei január azonban eddig a hagyományoktól eltérő képet mutat. Tarol a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A vártnál kétszer annyian igényeltek támogatást, az igénylések száma meghaladja a 20 ezret. Jó döntés lehet a hitelkiváltás a Bank 360 elemzője szerint. Veres Patrik elmondta: a néhány évvel ezelőtt felvett, magasabb kamatú hitel esetén a legtöbb adós havi jópár ezer forintot spórolhat a régi szerződés újra cserélésével. Hitelkiváltásnál végtörlesztjük a korábbi, drágább hitelünket az új, kedvezőbb kamatozású kölcsön segítségével. De szó lesz még az Apple és az eBay gyorsjelentéséről is, valamint Donald Trump "békepaktumáról", amivel a feszült izraeli-palesztin viszonyt rendezné. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!

  2. 10:05
  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 13:35
  6. 14:35
  7. 15:05
  8. 17:05

    A Nap Vendége

    Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, a Budapest Institute of Banking vezérigazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.

  9. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  10. 19:05

    Ezerarcú Kína

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  11. 19:35

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  12. 23:00

A mai nap műsorai

Friss hírek