Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Magyarország jól fel van készülve a járványhelyzetekre- mondta a Trend FM-nek nyilatkozó egészségügyi közgazdász. Kínában már legalább 17-en haltak meg a tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt, a fertőzés kiindulópontjának tartott Vuhan mellett más városokban is közlekedési zárlatot vezettek be. A fertőzöttek száma meghaladja a 600-at, már az Egyesült Államokban is felütötte a fejét a járvány. Az év első hónapjaiban fokozott kockázatot jelentenek a rossz útviszonyok az autósok számára. A kátyúbalesetek 60-70 százaléka az első negyedévben történik - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége. Bár az utak állapotáért a fenntartó felel, a kátyúk okozta károkat mindig az autósoknak kell bizonyítania. Az év végéig befejeződik az Európai Központi Bank stratégiai felülvizsgálata- jelentette be az EKB elnöke, Christine Lagarde. Elemzők szerint a vizsgálat célja az inflációs kosár megváltoztatása, vagy az inflációs cél átalakítása lehet. Nem csak Kelet-Afrikában, hanem az Arab-félszigeten, Pakisztánban és Indiában is pusztítja a termőföldeket az elmúlt huszonöt év legnagyobb sáskainváziója- mondta a Természettudományi Múzeum munkatársa. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete is súlyosnak tartja a fenyegetést, amit az akár 50-100 milliárd sivatagi vándorsáskából álló rajok jelentenek. 1,6 milliárd forintra bírságolt hét céget a Gazdasági Versenyhivatal orvos diagnosztikai eszközökkel való kartellezésért. A gyártók és forgalmazók elsősorban a Siemens, a GE valamint a Philips termékeiről egyeztettek a kórházakat is bevonva arról, hogy az EU-s pályázati forrásokat miként fogják megszerezni. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
10:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig folytatódik a SOUL History 4. évadának Plus adássorozat része, ami az előző szezonok Extra fejezeteinek legemlékezetesebb pillanataihoz lapoz vissza, felfrissítve azokat. Párhuzamosan pedig az Erzsébet téri Akvárium klubban mar javában zajlanak a SOUL History VOLT Lokál – zenés Talk Show különkiadások, melyek közönség előtt rögzítik a májusban induló 5. évad nyitó fejezeteit. A február 5-e estéről eddig csak annyit írtunk: „Meglepetés” – Minden idők… így eljött az ideje fellibbenteni a fátylat, mit is jelent mindez?! Ezzel kapcsolatban Francesco vendége a kétszeres eMeRTon, és többszörös életműdíjas fafúvós művész, Bergendy István. De a többit már az adásban… A SOUL History teljes 4. évada pedig az alábbi linken található: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/ Lazítsanak Velünk!
-
12:05
-
12:35
-
13:35
-
14:05
-
15:05
-
15:35
-
17:05
A Nap Vendége
Bartal Tamás a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Érczfalvi András.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
19:05
-
19:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
Friss hírek
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról. -
Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
Nap mint nap dőlnek be befektetők az 1000 százalékos növekedéseknek, amelyek szempillantás alatt válnak értéktelenné. -
Nemzetközi díjat nyert a BÉT
A „CEE's Best Exchange for Financial Literacy", azaz a Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje kategóriában kapott elismerést a Budapesti Értéktőzsde. -
Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
A szeptember elején indult hitelprogram az új lakások piacát is felrázta, és a jövőben további bővülés várható az ingatlan.com elemzése szerint. -
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.