Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Még a kommunikáció szintjén sem szigorított a jegybank – reagált az Erste Bank junior makroelemzője arra, hogy a monetáris tanács nem nyúlt az alapkamat 0,9 százalékos szintjéhez, és a kamatfolyosó mértékén sem változtatott. A Monetáris Tanács döntése után kiadott közlemény szerint a világgazdaságban az inflációt csökkentő kockázatok erősödtek, úgy vélik, hogy az adószűrt maginfláció az idei év végétől fokozatosan 3 százalékra csökken. Ismét hozzáteszik, hogy a további lépések szükségességét az inflációs kilátások jövőbeni alakulása határozza majd meg. Tartósan fennmaradhat a laza monetáris politika. Továbbra is jelentős növekedéssel számolnak a Masterplastnál - ezt a társaság elnök-vezérigazgatója mondta a szigetelőanyag-gyártó második negyedéves gyorsjelentése után. A cég 6 százalékkal, 28,5 millió euróra növelte árbevételét, míg a csoport profitja 10 százalékos növekedéssel 1,8 millió euró lett. Szlovák lapértesülés szerint kivonulhat Szlovákiából az OTP. Állítólag a magyar tulajdonú bankcsoport eladásra kínálja ottani leányvállalatát. A szlovák Trend magazin szerint az érdeklődők között lehet a cseh CSOB, a Tatra Banka és a Penta befektetési csoport. Egyik cég sem tagadta a vételi szándékot, de nem is kommentálta a hírt. Az OTP sem nyilatkozott arról, hogy van-e eladási szándéka Szlovákiában. Új informatikai rendszert vezetett be 15 hazai egyetem. A csaknem 4 milliárd forintos EU-projektnek köszönhetően a felsőoktatási intézmények hatékonyabban tudnak majd működni. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Németh László és Szűcs Péter.
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Impozáns falak, tornyok maradványai kerültek elő a visegrádi Sibrik-dombi erőd idei feltárásán. Az egyik torony ráadásul igazi különlegesség, hiszen Német- és Franciaországig kell mennünk, hogy hasonlókat lássunk. Az ásatás jövőre a szakemberek reményei szerint folytatódik majd, hiszen a maradványok többsége még a föld alatt van. Ezután a középkori Buda környékére indulunk. Bár Budapest ma már összefüggő városi szövet, most egy tatárjárás előtt már élő falu, Kocsola nyomára bukkantak a Budafoki úton. Végül Óbudára, az Aranyhegyi patak mellett járunk, ahol római kori temető sírjait tárják fel a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei.
-
15:35
Gyűjtő
Októberben Londonban tart kortárs magyar festményekből aukciót a Dobossy Aukciósház! A néhány éve a magyar aukcióspiacon következetes munkával építkező testvérpáros Kováts Nóra és Kováts Dávid nem fél a kihívásoktól. A Gyűjtőben ma David Kovats-al beszélgetünk a londoni árveréshez fűzött reményekről, és arról, hogy itt az ideje magyar műtárgyakkal bátran résztvenni a nemzetközi kortárs műtárgypiacon.
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.