1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Magyarország és más közép-európai gazdaságok lehetnek a Brexit legnagyobb vesztesei – áll az Atradius elemzésében. A hitelbiztosító szerint Nagy-Britanniában 14 százalékkal több lehet a csőd idén, mint tavaly, és a beruházások volumene is mélyrepülésbe kerülhet Hard Brexit esetén. A kereskedelmi korlátozások főleg a gyártóipart, a vegyipart és a textilipart sújthatják. Az eurozónán kívüli országok azért sínylik meg jobban ezt, mert ezekben az országokban a gyengülő euró sem segíti majd a kivitelt. Gyorsan van szükségünk tőkére – indokolta a zártkörű részvénykibocsátást az Alteo elnök–vezérigazgatója. A részvények összértéke minimum 500 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint között lesz. A cég 2 milliárd forintig túljegyzést is elfogadhat. Ifj. Chikán Attila szerint pörög a piac, a tervezett felvásárlások között zöld-, illetve barnamezős fejlesztések egyaránt lehetnek. Bizonytalan, hogy mennyire lesz sikeres az állampapírok lakástakarékokon keresztüli értékesítése – ezt mondta a Bankmonitor ügyvezető igazgatója, miután az országgyűléshez benyújtott salátatörvény erre biztosítana lehetőséget. A lépéssel a kormány azt ösztönözné, hogy a lakosság megtakarításait állampapírban tartsa. A június 1-től kibocsátott új állampapírok már kamatadómentesek lesznek. Egy közös, európai uniós országok által létrehozott repülőgép-hordozó megépítése vetődött fel az ABC News szerint. A CDU elnöke, Annegret Kramp Karrenbauer állt elő az ötlettel, válaszolva Emmanuel Macron francia elnök EU-s reformjavaslatára. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Tóth Anna és Szűcs Péter.

    Belehallgatás:
  3. 11:05
  4. 12:05
  5. 13:05
  6. 13:35
  7. 14:05
  8. 15:05
  9. 16:05
  10. 16:35
  11. 17:10
  12. 18:05

    A Nap Vendége

    Baranyi Gábor ügyvéd, a Deloitte Private igazgatója és Takács Diána, a Deloitte Private családjogi szakértője. A riporter Lakatos László.

    Belehallgatás:
  13. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

2019-05-22 00:00:00

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Elhunyt a 3-szoros Forma 1-es világbajnok, Niki Lauda. A pilóta 27 évesen visszajött a halál torkából, amikor nürburgringi balesete után igen gyorsan felépült. Ugyanakkor légitársaságai nem voltak sikeresek. Portrét hallhatnak a Forma 1 egyik legnagyobb alakjáról. Tojástrend. Akár jelentősen is drágulhat a tojás, ha a nemzetközi láncok továbbra sem vesznek a ketrecben nevelt tyúkok tojásaiból. Utánajártunk. A kitermelés csökkentés meghosszabbítása várható a következő, júniusi OPEC ülésen. Megy feljebb az ár? Keressük a választ. Rekordnézettség mellett ért véget a Trónok harca utolsó epizódja. Sokat is hozott, de drága volt a sorozat –mondja a szakértő. Ezek mellett külgazdasági újságíró kollégánk is a vonal végén lesz, az arany piacáról is hallhatnak egy beszélgetést, illetve az Equilor, és az Erste elemzője is a stúdióba érkezik. Szűcs Péter várja Önöket, reggel fél héttől!

2019-05-22 06:35:00

Kultúrpart

2019-05-22 11:05:00

Monitor

2019-05-22 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2019-05-22 13:35:00

Gyűjtő

2019-05-22 15:35:00

Kultúrpart

2019-05-22 16:05:00

A Nap Vendége

Magyarics Tamás Amerika-szakértő, diplomata. A riporter Szajlai Csaba.

2019-05-22 18:05:00

Friss hírek

  • Csúcsot dönt a bankkártyás fizetés a matricáknál

    Havi félmillió ügyféllátogatás, tavaly 58 milliárd forint értékben 835 ezer online vásárlás a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató webes felületein. A vásárlók szokásaihoz igazodva a NÚSZ Zrt. és az OTP Mobil Kft. kibővítette a korábbi együttműködését.
  • Adategyeztetésre felkészülni

    Közeleg a határidő, június 26-ig lehet eleget tenni a kötelező adategyeztetésnek a bankoknál.
  • Nem lettünk kohászati fellegvár

    Az elmúlt években felpörgött a hazai vas-és acélipar teljesítménye, annak ellenére, hogy alig képeznek szakembereket az ágazatba- mondta a Carboferr Zrt. vezérigazgatója.
  • Bekeményít a Facebook

    Szigorít a Facebook a márciusi, új-zélandi terrortámadás hatására.
  • Lassan elvonulnak a viharfelhők az eurózóna felől

    Kezd talpra állni a német gazdaság – értékelte a Németországból érkező első negyedéves GDP adatokat a Raiffeisen Bank elemzője.