1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Rekorderedmény ért el a Renault tavaly. A francia autógyártó számait a modellfrissítésnek, és az új piacokon való megjelenésnek köszönheti. Az autógyár profitja több, mint 20 százalékos emelkedés után 3,4 milliárd eurót tett ki, emellett 13 százalékkal nőtt az értékesített autók száma is. A jó eredményhez jelentősen hozzájárult a román leányvállalat, a Dacia is. Görögországnak vissza kell térnie a drachmához – mondta a német pénzügyminiszter. Wolfgang Schäuble szerint csak így lehetséges a görög államadósság bizonyos részének elengedése, mivel a lisszaboni szerződés nem engedi meg, hogy egy eurótagállam adósságát csökkentsék. A Nyugat-Magyarországi Egyetem docense szerint azonban nem hozna lényeges változást, ha az athéni kormány visszatérne régi valutájához, mivel továbbra sem versenyképes a görög gazdaság. Mind a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma, mind pedig a külföldi vendégek mennyisége is nőtt tavaly decemberben, éves alapon. A Központi Statisztikai Hivatal szerint előbbi csaknem 9, utóbbi pedig több mint 20 százalékkal nőtt, döntően az alacsony bázisnak köszönhetően. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége főtitkára, Kovács István szerint csak részben okozza az alacsony bázis a jelentős növekedést, Budapesten például a szálláshelyek számának növelésére van szükség. A vártnál nagyobb mértékben növekedett Kína exportja és importja januárban. A keleti ország kivitele csaknem 8 százalékkal, míg a behozatala 16,7 százalékkal nőtt éves alapon – közölte a kínai vámigazgatóság. Kína exportja tavaly 7,7 százalékkal, az importja pedig 5,5 százalékkal csökkent, külkereskedelmében így csaknem 510 milliárd dollár többlet alakult ki 2016-ban. A gazdálkodási környezet javulására számít a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő 12 hónapban – derült ki a Takarék Csoport második alkalommal ismertetett Takarék Agrárhangulati Indexéből. Ebben a ciklusban nem csak egyedileg tudnak a gazdák pályázni, hanem együttesen is igénybe vehetik az állami támogatásokat.

  3. 10:05
  4. 12:05
  5. 12:35
  6. 14:05

    Archichat

    Elérkezett a megvalósítás időszaka a Budapest Liget Projekt "életében". Sághi Attila a projekt műszaki igazgatója beszél az Archichatben a pavilonokról, az építkezésről és a megvalósulás olyan műszaki és építészeti hasznosságáról, ami talán sokaknak eszébe sem jut. Kendik Géza építész (A4 Stúdió) és Mezei Dániel műsorvezető várja Önöket.

  7. 14:35
  8. 15:05
  9. 16:10

    Sportérték Mezei Dánellel

    A snookerről ritkán beszélünk, de a Sportértékben ezúttal egy hazai rendezésű gála kerül szóba, amely valóban megmozgatta az érdeklődőket. Teltházas snooker esemény Budapesten? Ige, ez is lehetséges.

  10. 17:05

    Hétfő - Egy nő Pataki Zitával

    Bartal Anna Mária szociológus.

  11. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-08-19 00:05:00

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Megrongálták a Barátság kőolaj vezetéket, emiatt onnan nem jön energia. A szakértő szerint van elég tartalék és a hírek alapján a kár sem akkora, hogy aggódnunk kellene. De a gáz és árampiac trendjeiről is kérdeztük. Nincs nagyobb energiabomba egy feles pálinkánál. Vagy otthon főzünk vagy valahol főzetünk. A kettő együtt nem megy. A NAV ezzel nem viccel. Bár korábban volt iskolakezdési támogatás a cégek részéről, ha névleg meg is szűnt, gyakorlatilag mégsem. Szakértő hívja fel a figyelmet, hogyan segíthet egy jófej munkáltató. Mától kóstolhatók a cukrászdákban az Ország Tortája verseny nyertes csodái. Mi már tesztelhettük őket. Csak annyit mondunk, amit a P-Box énekelt egykor: "Soha nem elég..." Szeptembertől heti két húzás lesz a hatos lottón. A szerkesztő igyekezett, de nem tudta meg a nyerő számokat. Különben nem írta volna meg ezt az ajánlót. M. Szűcs Péter várja Önöket!

2025-08-19 06:35:00

Lélektér

2025-08-19 12:05:00

Monitor

2025-08-19 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-08-19 13:35:00

Zenei válogatás

2025-08-19 14:05:00

Zenei válogatás

2025-08-19 15:05:00

Táncverzum

2025-08-19 15:05:00

Gyűjtő

2025-08-19 15:35:00

A Nap Vendége

Lobenwein Norbert, a Strand Fesztivál alapítója. A műsorvezető Szatmári Róbert.

2025-08-19 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-08-19 19:05:00

  • Egyre instabilabb Bosznia-Hercegovina

    Lemondott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke Radovan Viskovic, egy nappal korábban a másik közjogi méltóságot, Milorad Dodikot fosztották meg hivatalosan is a mandátumától.

Friss hírek