Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A bankadó csökkentése, a rossz hitelek kifutása és az élénkülő vállalati szegmens infúzióján egyre erősebb a hazai bankszektor. Azonban az alacsony alapkamat alacsonyabb marzsot is jelent, tehát a sok kicsi sokra megy lehet a hitelintézetek jelmondata. Jól árazottak a Richter részvényei a KBC Equitas elemzője, Puzsár József szerint. A gyógyszergyártóra csak úgy záporoztak a kedvező hírek a hét elején, két céláremelés mellett az új készítményüket forgalmazó Allergan bejelentette, hogy 2019-ig nagyjából egymilliárd dollár árbevételre számítanak a cariprazine eladásaiból. Ennek mintegy felét kaphatja meg a Richter majd royalty formájában. Gyengül a globális részvénypiac teljesítménye az Aegon Alapkezelő portfoliómenedzsere szerint. A fejlődő és a fejlett gazdaságokra egyaránt egy alacsony inflációs környezet és lassú növekedés, vagy stagnálás volt jellemző az elmúlt időszakban, miközben az alacsony kamatkörnyezetben felértékelődtek a részvénypiaci eszközök. Hasonló jelzéseket utoljára a 2008-as válság előtt láthattunk. Duronelly Péter szerint bár most is aggasztóak a jelek, egyelőre nem kell ismét recesszióra számítani. Szigorodott a könyvvizsgálókat érintő szabályozás. Az Országgyűlés uniós szabványt követve döntött a módosításról. A változás értelmében egy vállalkozás 8-10 évnél tovább nem alkalmazhatja ugyanazt a könyvvizsgáló céget. Nincs pénzherdálás az MNB-hez köthető alapítványoknál – hangsúlyozta a jegybank szóvivője Nap vendége című műsorunkban. Hidvéghi Balázs elmondta azt is, hogy az EU más országainak jegybankjai is támogatnak oktatási célokat alapítványokon keresztül, rendelkeznek, illetve vásárolnak műkincseket. Ezekkel és más témákkal, például a jövő évi költségvetéssel is foglalkozunk a csütörtöki Reggeli Monitorban. A műsorvezető: Nagy Károly.
-
11:05
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:12
-
18:05
A Nap Vendége
Kuna Tibor, a Trinity Communications ügyvezetője. A riporter Komáromi Balázs.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.