Rádióműsor
-
00:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Suba Krisztával
Továbbra is deflációszerű állapotban van a hazai gazdaság. Júniusban is a fogyasztói árak átlagos csökkenését mérték. Az árak 0,3 százalékkal csökkentek éves szinten, amire utoljára 1968-ban volt példa. A rezsicsökkentés és az élelmiszerek árának mérséklődése miatt a következő hónapokban további árcsökkenés várható, deflációs veszély azonban továbbra sincs. A jegybank még a korábbi várakozásokhoz képest is lejjebb viheti az alapkamatot. Pénteken valamelyest megnyugodtak a piacok, miután a bajba került Banco Espirito Santo portugál bank közölte, hogy 1 milliárd 180 millió euró kitettsége van az anyabankja felé, de a fennálló veszteség fedezésére elegendő a meglévő tőkéje. Oroszország elengedte a kubai adósság 90 százalékát. A Gazdasági Rádió által megkérdezett szakértő szerint azonban kétséges, hogy a fennmaradó 10 százalékot is valaha kifizeti majd a szigetország. Sokkal valószínűbb, hogy az oroszok ennyivel olcsóbban fektethetnek majd be Kubában. Ezen kívül a legfrissebb tőzsdei és devizapiaci árfolyamokkal és a futball VB-t lezáró beszélgetésekkel várja Önöket Nagy Károly.
-
10:40
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
13:00
-
13:35
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
15:35
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
Hétfő - Egy nő Pataki Zitával
Pogány Éda Glória, a Coca-Cola Hellenic fenntarthatóságért felelős igazgatója.
-
19:05
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával.
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
Friss hírek
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával. -
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet. -
Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
A budapesti Orfeum különleges esttel várja vendégeit: Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét. -
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.