Rádióműsor
-
00:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:38
Reggeli Monitor Borbély Péterrel és Suba Krisztinával
Egy ötelemű intézkedéscsomagot vezet be az Európai Központi Bank, amelynek célja a monetáris élénkítés, lazítás és a hitelezési helyzet javítása. Ennek egyik jele az is, hogy az EKB 0,25 százalékról 0,15 százalékra mérsékelte irányadó kamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén, és egyben negatívra csökkentette a betéti kamatot, az eddigi nulláról mínusz 0,1 százalékra. Nem okozott jelentős változást a tranzakciós illeték bevezetése és még mindig 80 százalék körüli a sárga csekkek aránya Magyarországon – derült ki a Nemzeti Bank jelentéséből. A bankoknál a készpénzfelvétel átlagösszege nőtt, de a tranzakciószám csökkent a havi két ingyenes készpénzfelvétel hatására. A jegybank tervei szerint tovább gyorsulhatnak az átutalások és a forint csatlakozhat egy nemzetközi elszámolási folyamathoz, amelyben kockázatmentesen egyenlíthetők ki a devizaügyletek
-
10:36
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
13:00
Monitor Szűcs Péterrel
Nem javított Magyarország adósbesorolásán a Fitch Ratings, pedig néhány napja ilyen értesülések is napvilágot láttak. A Buda-Cash elemzőit nem lepte meg a tartás. Ugyan kicsivel gyengébb lett a német ipari termelés volumene, mint amit vártak, de összességében stabil pályán mozog a gazdaság - mondja a Kopint Konjunktúrakutatási Alapítvány ügyvezetője. Mindenki a délutáni amerikai munkaerő piaci adatokra figyel, ami befolyásolhatja a FED eszközvásárlási programjának menetrendjét is. Szűcs Péter várja Önöket!
-
13:36
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
15:06
-
16:05
Hullámhossz Mezei Dániellel
Közeleg a budapesti vízilabda Európa-bajnokság rajta! Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára lesz Mezei Dániel vendége a Hullámhossz című műsorban, aki az előkészületek pillanatnyi állásáról, a programról és a nemrég lezárult férf- valamint a női bajnokság tapasztalatairól is beszél. Hullámhossz, 16 óra után pár perccel a Gazdasági Rádióban.
-
17:12
Exclusive Pantl Péterrel
Az Exclusive című műsor mai vendégei Szauer Judit gasztronómiai szakújságíró és Rókusfalvy Pál étterem valamint borászat tulajdonos. A hétvégi Etyeki piknik illetve a nemrégiben megjelent Top 100 Magyar Étterem lista kapcsán kérdezi őket a műsorvezető, Pantl Péter. Szó esik a műsorban a fiatal séfekről is, akik közül többen neves hazai elismerésben is részesültek a közelmúltban.
-
18:05
A Nap Vendége
dr. Fellegi Borbála, szenior tréner és Winkler-Virág András, tréner. A riporter Szűcs Péter
-
19:06
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
22 ország vizsgálta, hogy az egyes mobil- és online játékok mennyire etikusak a játékosokkal szemben.
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
22 ország vizsgálta, hogy az egyes mobil- és online játékok mennyire etikusak a játékosokkal szemben. -
Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
Mindössze 0,2 százalékponttal került feljebb az ipari mutató, a hazai termelés gyakorlatilag egy helyben toporog. Májusban éves szinten 2,6 százalékos, havi alapon 1,3 százalékos csökkenést mértek. -
Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője az első félév globális tőkepiaci teljesítményeit összegezte műsorunkban. -
Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
A Component Holding Kft. zártkörű tőkeemeléssel 10% feletti tulajdonrészt szerzett a NAVIGATOR Investments-ben, a NAVIGATOR Julius-Globe tagvállalata pedig megvásárolta a Component CNC gyártórészlegét. -
Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
Július 9-ig meg kellene állapodnia az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak az új vámszabályokról.