Meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését. A helyzetértékelést követően a vezetők meghatározták az azonnal végrehajtandó feladatokat, valamint jóváhagyták a következő napokra vonatkozó árvízi védekezési terveket. Orbán Viktor megállapította: a védekezéshez szükséges személyi, technikai és anyagi erőforrások rendelkezésre állnak.
Árvízi védekezés Gönyűn (Fotó: MTI / Krizsán Csaba)
Harmadfokú az árvízvédekezési készültség hétfőtől minden budapesti Duna-szakaszon – közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely tudatta, hogy hétvégén a vízügyi szakemberek több védelmi intézkedést tettek, így kifolyókat és zsilipeket zártak le, felkészítették a víztermelő létesítményeket a biztonságos árvízi üzemre, kikötőpontokat építettek ki.
Hozzátette, hogy hétfőn este 8 órától zárják le a budai és a pesti alsó rakpartot, ezért azt kérte, hogy az ott parkoló autókkal álljanak el a tulajdonosok legkésőbb hétfő délutánig, mert estétől a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság elszállítja az ott maradt járműveket.
Az előrejelzések szerint kedden délelőtt éri el a Duna az alsó rakpartot. A főpolgármester közölte azt is, hogy egymillió homokzsák rendelkezésre állásáról gondoskodik a Fővárosi Csatornázási Művek a katasztrófavédelemmel és a védekezéshez igénybe vett alvállalkozókkal közösen. Ebből hozzávetőlegesen 800 ezret a Margit-szigeten kell felhasználni. Annak érdekében, hogy a védekezés zavartalan legyen, kedd reggel 8 órától csak a védekezésben részt vevő járművek hajthatnak be a sziget védett övezetbe, illetve (egyelőre csak a sziget déli részén) a gyalogosforgalmat is korlátozni fogják.
A főpolgármester úgy folytatta, hogy magasabb vízállás esetén a Bem tér környékén a mellvédfalaknál átszivárgás jelentkezhet, ezek ellen szükség esetén homokzsákokkal védekeznek.
A Nánási-Királyok útjára hétfőtől szállítják az agyagot a háttöltés kiépítéséhez, ezért a járművek forgalmát itt is korlátozni kell. A következő napokban egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles háttöltés épül ki azért, hogy megtámassza a védvonalat.
Kitért arra is, hogy már kedden korlátozni kell a rakparti villamosok forgalmát, ennek pontos időpontját a közlekedési és vízügyi szakemberek közösen határozzák meg. A menetrendi változásokról a BKK Infó ad aktuális tájékoztatást. Karácsony Gergely azt írta, nyolc méteres vízszint esetén a Batthyány téren is fokozott védekezési intézkedésekre van szükség, de ezt a mértéket előreláthatólag csak csütörtökön éri el a Duna.
Úton vannak a lánctalpas kétéltű járművek Szentesről Pilismarótra – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn. A tárcavezető azt írta: a Magyar Honvédség számos eszközzel részt vesz az árvízvédelemben. Szentesről úton vannak PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek, amelyek Pilismarótnál segítik a védekezési feladatokat.