A Kan izraeli közszolgálati tévécsatorna már 100 izraeli halálos áldozatról tud, és arról számolt még be szombat délután, hogy a fegyveresek több tucat izraelit túszul ejtettek, egy részüket a Gázai övezetbe vitték, köztük nőket is.

Mintegy 900 sebesült van kórházakban, közülük mintegy hatvanan súlyos vagy életveszélyes állapotban az egészségügyi intézmények beszámolói szerint. Az övezet menti izraeli településekre behatoló fegyveres iszlamisták vérengzést hajtottak végre a civil lakosság körében, és a helyi média szavaival "mészárlást" a sivatagi techno zenei esten részt vevő fiatalok körében.

A Hamász fegyveresei az övezettel szomszédos Beeri kibuc ebédlőjében ötven túszt tartottak fogva még a késő délutáni órákban is, Ofakimban pedig két terrorista egy családot annak lakásában. Az izraeli hadsereg egységei jelen vannak az övezettel szomszédos huszonkét településen, fokozatosan átfésülik őket, és állításuk szerint felül tudnak kerekedni a Hamász fegyveresein. A Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet bejelentette, hogy ötvenkét izraelit ejtett foglyul, közöttük katonák és civilek - nők is - vannak. Az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet arról számolt be, hogy izraeli katonákat tart fogva.

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy palesztin fegyveresek még reggel, legalább 3 ezer rakétát lőttek ki Izraelre, mintegy 1000 fegyveres pedig beszivárgott izraeli területre. A Hamász azt állította, hogy mintegy ötven izraeli katonát és civilt is túszul ejtettek.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy válaszul a Hamász intézményeit és főhadiszállását támadták, valamint néhány tucatnyi harci gépet vetettek be a tengerparti terület több térségében. Az X közösségi oldalra feltett videón az látható, ahogy rakétákat szerelnek fel az izraeli F-16-osokra.

 

A haditengerészet pedig videófelvételeket tett közzé arról, hogy megsemmisítette a hamászos fegyveresek több olyan motorcsónakját, amelyen be akartak hatolni Izrael vizeire. Becslésük szerint így többtucatnyi fegyverest öltek meg. Az izraeli oktatási minisztérium közölte, hogy vasárnap - amely Izraelben a hét első munkanapja - nem lesz tanítás az ország oktatási intézményeiben.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy országa hadiállapotban van, és elrendelte a tartalékosok teljes mozgósítását. Mahmúd Abbász palesztin elnök sürgősséggel összehívta a legfőbb vezetők tanácskozását, amelyen hangsúlyozta, hogy a palesztin népnek joga van megvédenie magát az izraeli katonákkal és telepesekkel szemben.

Nem tud magyar áldozatról a külügy

Folyamatosak az egyeztetések és a kapcsolattartás minden magyar állampolgár biztonsága érdekében, a legfrissebb információk alapján jelenleg tizenegy magyar állampolgár tartózkodik a Gázai övezetben, többségében kiskorú gyermekek - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter arról tájékoztatott, hogy valamennyi családdal felvették a kapcsolatot, a körülményekhez képest jól vannak, és az események alakulásának függvényében tervezik az övezet elhagyását.

A helyzet azonban kritikus, a jelenleg is zajló fegyveres összecsapások miatt ezen családoknak egyelőre életveszélyes megkísérelni a menekülést - közölte. "A helyszínen lévő diplomatáink már kapcsolatba léptek lehetséges nemzetközi partnerekkel egy összehangolt evakuációs művelet érdekében, amelyre már több sikeres példa is volt korábban" - írta a miniszter.