Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár kiemelte: 2022-ben 4,4 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program keretében a tehetségek támogatására, már elérhetőek a Program idei első pályázati kiírásai.

Magyarország kormánya elkötelezett a fiatal tehetségek támogatása mellett: évről-évre egyre nagyobb összeget fordít a Nemzeti Tehetség Program támogatására – mondta Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár. Hozzátette: Magyarország segíti a tehetséges fiatalokat, ők a nemzeti kincseink, közös nemzeti ügyünk a fiatalok felkarolása és kibontakoztatása.

A Nemzeti Tehetség Program költségvetési forrásból és az adózók 1 százalékos felajánlásából támogatja a legkiválóbb magyar fiatalokat határainkon innen és túl. Magyarország Kormánya minden évben a felajánlásoknál magasabb összeggel egészíti ki költségvetési forrásból a Nemzeti Tehetség Program céljaira fordítható keretet, amely 2022-ben 4,4 milliárd forint. Minél több adófelajánlás érkezik be, annál nagyobb összeggel és annál több fiatalt támogat a Program.

A Program idei 1 százalékos kampányának védnöke Michelisz Norbert világbajnok autóversenyző, aki az eseményen a tehetségek támogatásának fontosságát hangsúlyozta. Michelisz Norbert a sajtótájékoztatón rámutatott, a világraszóló eredmények eléréséhez elengedhetetlenek a kiemelkedő képességek, ám önmagukban a különleges adottságok még nem garantálják a győzelmet. A sikerhez rengeteg kitartás, elkötelezettség, szorgalom kell, és nélkülözhetetlen a támogató környezet is. Ezért is fontos, hogy Magyarországon ma létezik olyan program, amely meghatározó mértékben szolgálja és támogatja ezt a célt a legkülönfélébb tehetségterületeken.

Zsigó Róbert bejelentette, már elérhetőek a Nemzeti Tehetség Program pályázatai az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő felületén, a www.emet.gov.hu oldalon. Az államtitkár kiemelte a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramot, amelynek célja, hogy a világ legrangosabb egyetemeinek egyikén tanuljanak kivételes tehetségeink. Az ösztöndíj „A” komponensére, amely a felvételi folyamat költségeit támogatja, jelenleg is lehet pályázni. A Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram teljes keretösszege 800 millió forintra emelkedett az idei pályázati évben. Emellett 11 nyílt pályázati kategóriában jelentek meg a Nemzeti Tehetség Program felhívásai, mintegy 2,2 milliárd forintos keretösszeggel a 2022. július 1-től 2023. június 30-ig terjedő időszakra. A legnépszerűbb kategóriák esetében idén megemelkedtek a pályázható keretösszegek, így 2022-ben több forrás jut a komplex tehetségsegítő és a speciális fejlesztést célzó programok megvalósítására; tehetségsegítő szervezetek támogatására; tanulmányi versenyek megrendezésére és az ösztöndíj alapú támogatások biztosítására is. Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat például 2015 óta már több mint 4700 fiatal nyert el.

A Nemzeti Tehetség Program elmúlt 13 évében már több mint 17 ezer nyertes pályázat kapott támogatást, összesen mintegy 28 milliárd forint összegben. A Program támogatásai évente közel 350 ezer magyar fiatalt segítenek óvodáskortól a fiatal felnőttekig.

Bárki nyilatkozhat úgy, hogy személyi jövedelemadója „második” 1 százalékát a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlja fel, ezzel is segítve a jövő tehetségeit. Az adóbevallás során a rendelkező nyilatkozaton a Nemzeti Tehetség Program technikai számát kell feltüntetni, amely 1823. A program indulása óta az adófizetők összesen több, mint 16 milliárd forint összegű felajánlást tettek a Program céljainak megvalósulása érdekében.

Akkor is érdemes rendelkezni az adó 1 százalékáról, ha a magánszemély bevallásban fizetendő adója az egyes adókedvezmények (vagy szja-mentesség) miatt nulla forint. Az állam a rendelkező nyilatkozatokkal fel nem ajánlott, de az adó második 1%-kal érintett összegét a felajánlók számának arányában kiegészítő támogatásként biztosítja a technikai számos kedvezményezettek részére. Így a nulla forintos, de a Nemzeti Tehetség Programot jelölő rendelkezés is növeli a Nemzeti Tehetség Program állami támogatásának végösszegét.