Idén harmincadik alkalommal rendezték mega Magyar Nagydíjat. Akik nem voltak olyan szerencsések, hogy a mogyoródi versenypályán szurkolják végig a jubileumi esemény három napját, azok az MTVA közvetítésén követték a szabadedzéseket, az időmérőt, illetve magát a futamot. Mindehhez idén is az Invitel biztosította az élvonalbeli adatkommunikációs hálózatot, melyet olyan világhírű cégek is igénybe vették, mint az AT&T, a TATA vagy a PCCW.

„Hatalmas felelősség számunkra egy olyan Formula 1-es pálya infokommunikációs hátterét biztosítani, mely Monte-Carlo és Monza mellett 30 éve folyamatosan szerepel a versenynaptárban. Külön szakmai kihívást jelentett például, hogy nemcsak a televíziós közvetítés jelátvitelét biztosítottuk, hanem a TV-készülékek számára előállított HD-streamjel átalakítása is a mi eszközeinken valósult meg. Bátran állíthatjuk, hogy a Hungaroringen jelen lévő technológiánk és kapacitásunk a világ élvonalába tartozik" – mondta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

IT-kulisszatitkok

Az MTVA összes helyszíni bejelentkezése az info- és telekommunikációs vállalat kiemelt sávszélességet biztosító, redundáns (két irányból 43, illetve 62 kilométer hosszú) sötétszálas optikai hálózatán futó közvetítésen keresztül valósult meg.

A Hungaroring Sport Zrt. partnereként az Invitel 99 darab szimmetrikus internet-hozzáférést biztosított a helyszínen a sajtó munkatársai, illetve a versenyirányításon dolgozó felhasználók számára. Az újságírók a bővített WiFi-lefedettségű Médiacenter területén különböző sávszélességű szimmetrikus internet- és WiFi-szolgáltatások közül választhattak, valamint három helyszínen összesen nyolc munkaállomás várta őket teljes körű technikai támogatással. A szolgáltató szükség esetén a helyszínen 15-20 percen belül létesített további LAN internetszolgáltatásokat.

Fotók: formula.hu

Az ideérkező csapatok, szakemberek, sportvezetők, újságírók valamint üzleti partnerek összesen 290 infokommunikációs szolgáltatást vettek igénybe az Inviteltől a hétvége alatt: például 89 hangszolgáltatást és különböző sávszélességű – 10, 20 vagy 50 megabites – internetszolgáltatásokat. Az idei évben az egy ügyfélnek biztosított legmagasabb sávszélesség 1 Gbit/s volt.

Az esetleges váratlan helyzetekre felkészülve az Invitel mérnökcsapata – összesen 32 szakemberrel – idén is 24 órás ügyeletet tartott a teljes futam alatt, egészen addig, amíg az utolsó kamionok el nem hagyták a boxutcát.