A berendezés növeli az autók biztonságát, segít megelőzni a baleseteket, és akár olyan mozgásokat is lehetővé tesz, amelyeket eddig nem lehetett megvalósítani. Az egyetemi szakemberek évek óta keresik a megoldást az autonóm irányításra az úgynevezett stabilitási határon túl, amikor a gépkocsit a vezető már nem tudja irányítani. A berendezéssel együtt létrehoztak egy olyan algoritmust is, amely a ma ismert megoldásoknál hatékonyabban irányítja a vészhelyzetbe kerülő autókat.

A közlemény szerint a kutatócsoport eredményei az autonóm járműfejlesztés leginnovatívabb technológiai újításaival is felveszik a versenyt. Hangsúlyozták, hogy mostanáig a BME-n kívül a világon csak két egyetem alkotott olyan járművet, amely veszélyhelyzetben vezető nélkül képes manőverezésre. A szabadalmi bejelentést már le is zárták, a berendezést az autóipari beszállítók széles körén túl az önvezető autókat gyártói vagy akár az autósport is hasznosíthatja.

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője a bejelentéshez hozzáfűzte, hogy az önvezető autók technológiai újításai világszerte forradalmasíthatják a közlekedést. Szalay Zsolt úgy véli, hogy néhány éven belül megjelenhetnek az utakon az emberi beavatkozás nélkül manőverező járművek.

A legígéretesebb technológiák közé tartoznak a mesterséges intelligencián (MI) alapuló szoftverek, a fényérzékelést, távolságmérést végző, lézeralapú LiDAR-ok (Light Detection and Ranging), a radarérzékelési technológiák a gépkocsi körüli tér érzékeléséhez, valamint az irányításhoz, navigáláshoz és vezetéshez is alkalmazott szenzorok. Az intelligens technológiák (smart city, IoT) globális fejlődése szintén az autonóm járművek terjedését vetíti előre.