A mesterséges intelligencia (MI) rohamléptékben alakítja át a mindennapokat és a vállalatok életét, az adatgazdaság növekvő jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A tavaly szeptemberben bejelentett MI Stratégia célja, hogy szabályozói és piaci fronton is fejlődést ösztönözzön. De hol tartanak vajon a hazai fejlesztések, és mi kell ahhoz, hogy Magyarország a nemzetközi színtéren is helytálljon a globális mesterséges intelligencia versenyben? Ezen kérdések megválaszolása céljából szervezett MI kiállítást a Digitális Jólét Program közreműködésével a hazai MI ökoszisztéma javát tömörítő MI Koalíció és az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A standokon a szakma kiemelkedő magyarországi képviselői mutatták be MI-alkalmazásaikat, míg a konferencián előadások nyújtottak áttekintést, hol is tartanak a hazai MI-erőfeszítések. Többi közt külön megismerkedhettek a látogatók az egészségügyi és pénzügyi MI felhasználási módszerekkel, de a mesterséges intelligencia fénykép alapján történő rajzolása is testközelből volt megtapasztalható. A SZTAKI robotja úgy rajzolt portrét, hogy a személyről készült fotót egy algoritmus vektorizálja. A robotkar pedig ez alapján rajzolja meg az illető arcképét egy filctollal.

Boa László, az MI Koalíció szakmai vezetője elmondta, ezek szemléletes példák a hozzáférhetőségre, de alapvetően a közösség szolgálata és a közösségi hozzáférés lennének a stratégiai célok. Kiemelte például a nyelvtechnológiát, ami az anyanyelv megőrzése digitális térben átalakult nyelvhasználattal szemben, illetve mellett.

Ennek részleteiről, és arról, hogy az adatvezérelt megoldásoknak milyen lehetséges felhasználása létezik a kkv-k életében, illetve az országhatárokon túl, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetőjét, Boa Lászlót Somody Evelin kérdezte. Az interjú itt meghallgatható: