A teljes értékesítési összforgalom 105,9 milliárd forintot tett ki. A növekedés elsősorban a telekommunikáció, a szórakoztató elektronika és a háztartási nagygép szektornak köszönhető. A háztartási kisgépek is eredményes negyedévet zártak, valamint az információs technológia piaca is tudott erősödni - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet a Privátbankárral. 

Már nem kell a hagyományos

A mindennapjaink részévé vált mobiltelefonok idén az első három hónapban is népszerűek voltak, amit jól szemléltet a termékcsoport forgalmának 26 százalékos növekedése a tavalyi év azonos időszakához képest.

Forgalomváltozás – Tartós fogyasztási, műszaki cikkek. Forrás: GfK
Forgalomváltozás – Tartós fogyasztási, műszaki cikkek. Forrás: GfK

 

A GfK szerint ez az emelkedés az okostelefonoknak tudható be: az első negyedévben az összes eladott készülék 60 százaléka már ilyen készülék volt egyre inkább háttérbe szorítva a hagyományos telefonokat. Ez a trend erősíti a forgalom növekedését, mivel a piacot a magasabb átlagáron kínált okostelefonok felé tolja el.

Jól fogynak a lapos tv-k

2014 első negyedévében a hazai szórakoztató elektronikai piac 16,2 milliárd forintos forgalmat realizált, ami 21 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért forgalmat.

A növekedés hajtóereje továbbra is az LCD kijelzős televízió. Szignifikánsan nőtt a nagy kijelzős lapostévék iránti kereslet (37’ és afelett), emellett viszont a kisebb képernyőátmérővel rendelkező készülékek is kelendők voltak.

Utóbbiaknál az olcsóbb modellek választéka is bővült. A tévékészülékek mellett a játékkonzolok eladása volt kimagasló: a PS4 megjelenése fellendítette saját szegmensét és így hatott a teljes piacra.

És a turmixgépek

A nagyon sikeres tavalyi negyedik negyedév után idén is hasonlóan pozitívan kezdődött, mint ahogy tavaly befejeződött. A háztartási kisgép szektor 20,4 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest.

A tavaly év végi promóciók átnyúltak az idei első hónapokra is, és ez nagyban hozzájárult több árucsoport bővüléséhez – véli a GfK.

Piacvolumen, Növekedési ráta az előző év azonos időszakához képest
Piacvolumen, Növekedési ráta az előző év azonos időszakához képest

 

Kétszámjegyű növekedést tudott produkálni a kávéfőzők, a vízforralók és a kenyérpirítók árucsoportja is, de a legnagyobb ugrás az étel előkészítő konyhai felszereléseknél látható – ezen belül is a robotgépek, a turmixgépek és a botmixerek értékesítése volt kimagasló. Egyedül a hajformázó és az olajsütő kategória nem tudta felülmúlni az előző évet.

Háztartási nagygépek: stabil növekedés

2014 első három hónapja stabil, folyamatos emelkedést hozott a szektornak: 2013 első negyedévéhez képest jelentős (19,6 százalékos) növekedést értek el a háztartási nagygépek.

Mindegyik nagygép árucsoport kétszámjegyű bővülést produkált, kiemelkedő azonban a két legnagyobb kategória – hűtők és mosógépek – növekedése, amihez a kereskedők erőteljes promóciós tevékenysége is hozzájárult – jegyzi meg a GfK.

A hűtők szektorán belül továbbra is a kétajtós alulfagyasztós modellek a legnépszerűbbek, míg a mosógépeknél az elöltöltős, keskeny kivitelűek.

Továbbra is népszerűek a tabletek

A szektor az év első negyedévében a tavaly év végi erős növekedés után mérsékeltebb, 5,5 százalékos értékbeli emelkedést mutatott a tavalyi év első negyedévéhez képest.

A növekedés motorját a tabletek jelentették, amelyek hosszú ideje mutatnak tartósan magas keresletet. Szintén jól szerepeltek a billentyűzetek, ami nem meglepő, ugyanis számos népszerű elektronikai eszközhöz (tabletek, számítógépek, televíziók) kaphatók ilyen adatbevitelt segítő kiegészítők.

Egyes árucsoportok jó teljesítménye mellett voltak gyengélkedő termékcsoportok is: a háttértárolók stagnáltak, a webkamerák pedig kétszámjegyű csökkenést könyvelhettek el a tavalyi év azonos időszakához képest.

Mi a helyzet a fotózással?

A hazai fotópiac negatív irányba fejlődött az első negyedévben: forgalmi értékben 4,1 százalékos csökkenést mutat az előző év azonos időszakához mérten.

A visszaesés fő oka a hagyományos fix objektíves kompakt fényképezőgépek hanyatló piaci tendenciája, amelyet a két másik továbbra is növekvő szegmens – egyrészt a DSLR, másrészt a csökkenő átlagárával jelentős növekedést produkáló rendszerkompakt (MILC) nem tudott ellensúlyozni. 
Úgy tűnik, hogy a piacon a fix lencsés kompakt kamerák szembesülnek idén a legnagyobb kihívással amit csak fokoz az okostelefonok népszerűsége.

Már nem nyomtatunk annyit?

A szektor közepes mértékű visszaesést szenvedett el, a forgalom ugyanis 8,5 százalékkal múlta alul 2014 első negyedévében az egy évvel korábbi szintet. A nyomtatási hardverek (nyomtatók és multifunkcionális eszközök) iránti kereslet bár erősödött, a festékpatronok és tonerek csökkenése – a szektoron belüli nagyobb súlyuk miatt – negatív változást eredményeztek – teszi hozzá a GfK.