Ezen kérdésekre is kerestük a választ Otti Csabával, a Login Autonom Kft. ügyvezetőjével, a Budapesti Metropolitan Egyetem Emberi erőforrás alapszak szakvezetőjével a Nap Vendége c. műsorunkban.

Alapvetően két fő irány mentén haladtunk: először megvizsgáltuk a terület szerteágazó lehetőségeit. Ha pedig lehetőségek akkor felmerült a „home office", de a mesterséges intelligencia is. A technológiai fejlődés nem csupán lehetőségeket, hanem kihívásokat is tartogat a cégeknek, így a HR területén is felmerülnek megoldásra váró problémák, nehézségek. Itt elég például a változás tempójára vs. kompetenciák fejlesztési ütemére gondolni.

A házigazda Gál Márk, a Nap Vendége: Otti Csaba

Végül pedig arra kerestük a választ, hogy merre haladunk, hiszen a magas teljesítmény, a sikeresség elérése, fenntartása érdekében nemcsak folyamatos kompetenciafejlesztésre van szükség, hanem a korábbi gondolkodásmód átalakítására is.

Otti Csaba hangsúlyozta: „amikor digitalizálunk és sok-sok százalékot találunk hatékonyságban, akkor azok a kollegák, akik mondjuk, a HR-en eddig adminisztrálták az idejük 80 százalékát, azok bizony el tudnak kezdeni érdemi feladatokkal foglalkozni. Csak hát ez is egy változásmenedzsment, egy szervezeti kultúra... és én azt gondolom, hogy az AI az nem megkerülhető most már. Gondolhatunk róla bármit: nézhetjük a kockázatait, nézhetjük az előnyeit, de semmiképpen megkerülhető... Én nagyon közel látom azt az időpillanatot, amikor olyan típusú minőségi személycserék lesznek pozíciókon, amikor azt mondjuk, hogy lehet, hogy valaki nem akkora szakember egy adott területen, viszont tudja használni a chatGPT-t vagy a Copilot-ot, vagy valamilyen olyan AI eszközt, ami két-, háromszoros produktivitás növekedés lesz az illetőnek az életében".