Hogy mitől olyan egyedülálló ez a partnerség a két felsőoktatási intézmény között, miben tér el más hagyományos együttműködésektől, ezekről is kérdeztük a Nap Vendége című műsorunkban a METU nemzetközi rektorhelyettesét.

Rada Péter egyebek mellett elmondta azt is, hogy az egyetem hallgatói milyen különféle kedvező és széles lehetőségek közül választhatnak: az online tapasztalatszerzéstől (pl. különálló modulként elvégezhető kurzusok) kezdve az úgynevezett „double degree" képzési rendszeren át egészen a nemzetközi kapcsolatok erősítéséig. A hallgatóknak az arizonai egyetemen, illetve a hálózatába tartozó campus-okon is lehetőség lesz tanulásra, tapasztalatszerzésre.

„A Budapesti Metropolitan Egyetem világos missziója, hogy a kapuit szélesre tárja, és ezen keresztül ne egyetlenegy bemeneti ponton mérje meg a potenciális hallgatókat. Azaz ne egy érettségi vizsgától függjön, ne egy felvételi vizsgától függjön, hogy ki az, aki alkalmas a felsőoktatásra, hanem különböző szinteken, akár egyéni képességekhez, egyéni szükségletekhez mérve minél több mindenki számára lehetővé tegye a felsőoktatást" – hangsúlyozta a nemzetközi rektorhelyettes.

Rada Péter és Gál Márk

Adásunk második részében pedig arról is beszéltünk, hogy milyen kölcsönös lehetőségeket kínál az egyetem oktatóinak a partnerségi megállapodás.