A pályázási időszak 2022. június 27-én indult el, a kiírásra immáron második éve a bölcsődék is jelentkezhetnek. A beadási határidő: 2022. szeptember 30.

A program keretében készülő honlapok támogatják a szülők és az intézmények közötti hatékonyabb kommunikációt, a mindennapi, óvodai, bölcsődei élettel kapcsolatos információk megosztását, és segítik az intézményválasztás előtt állók könnyebb tájékozódását is.

„Az okoseszközök és más digitális eszközök használata egyértelműen kezd áttolódni az óvodás és bölcsődés korosztályra is. Ezért egy olyan lehetőséget kínálunk az intézmények számára, amellyel egy honlapszolgáltatási lehetőséget is kapnak, de emellett a tájékoztatás és az információátadás is megjelenik. A nyertes pályázók három éven keresztül ingyenesen vehetik igénybe ezt a lehetőséget, ami ’egy csináld magad’ honlapkészítő szolgáltatás. A weboldal kialakításával, üzemeltetésével kapcsolatban az intézmény egy kiválasztott munkatársa ingyenes felkészítést kap. A szolgáltató pedig biztosítja a nyertes pályázók számára a tárhelyet, a domain nevet és több e-mail címet is, illetve a felmerülő kérdések esetén a szakmai támogatást” – foglalta össze dr. Gaskóné Nagy Erika, a Digitális Jólét Program divízióvezetője.

DigiMini kutatás a legkisebbek kütyüzéséről

A digitális eszközök használata ma már egyre inkább megjelenik az óvodás korosztályban, amelynek hatásait a személyiségfejlődésre, a kognitív és egyéb képességek alakulására egyelőre még kevésbé ismerjük.

„A pályázat nyertes intézményei részt vehetnek a DigiMini kutatásunkban, ami azt jelenti, hogy anonim formában információt adnak arról, hogy mivel is találkoznak az okoseszköz-használattal kapcsolatban. Így például használnak-e okos- és digitális készülékeket az intézményben, a gyermekek hogyan jelenítik ezeket meg a játékok során, vagy mit mesélnek azzal kapcsolatban, hogy a családjukban hogyan használnak ilyen eszközöket” – részletezte a DJP divízióvezetője.

Korábbi felméréseik alapján az óvodások 80-90 százaléka napi gyakorisággal használ ilyen készülékeket, illetve a 30-35 százalékának van „saját” okoseszköze. Dr. Gaskóné Nagy Erika hozzátette: a szakemberek szerint ebben a korban fontos, hogy  képernyőidő – tévézés és internetezés együttesen – ne haladja meg a napi egy órát.

A DigiMini kutatás keretében az óvodákban dolgozó szakemberek tapasztalataikkal és szaktudásukkal hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy az óvodapedagógusok képzését-továbbképzését alakítsák, valamint feltárják a digitalizáció pozitív és negatív hatásait, melyeket a kisebbek fejlődésére és képességeire gyakorol.

Az OkosÓvoda honlapokon Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiájának a digitális gyerekneveléshez és a biztonságos online környezet megteremtéséhez kapcsolódó szakmai anyagai is megtalálhatók.

Dr. Gaskóné Nagy Erikával, a Digitális Jólét Program divízióvezetőjével Némedi Kincső beszélgetett.