„Az InnoMax Díjnak az elmúlt 10 évben is meghatározó helye volt a pályázati programpalettán, de úgy gondolom, hogy a jelenlegi vírushelyzet és az azt követő gazdasági nehézségek még fontosabbá teszik az ilyen típusú pályázati programokat, ahol akár a digitális innováció, akár az infokommunikációs, infotechnológiai megoldások nyernek teret" – emelte ki Molnár Klára, az Effekteam igazgatója, aki a zsűriben is évek óta állandó tag.

„Ahogy az elmúlt hónapokban láthattuk, a koronavírus-járvány miatt volt egyfajta kényszerűség, és sok civil szervezet is szintet lépett a digitalizáció terén. Emiatt el tudom azt képzelni, hogy a következő években az InnoMax-pályázaton is megnövekedett számú pályázói körrel és még innovatívabb pályamunkákkal találkozhatunk" – tette hozzá.

Az Effekteam Egyesület (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum) már négy éve az Invitech együttműködő partnere a pályáztatási folyamatban és az újabb kiírások finomhangolásában. A civil szektort jól ismerő, a pályázati rendszerek menedzselésében jártas egyesület a pályázatok zsűri számára történő előszűrését végezte.

A szervezet egyfajta hidat képez a nonprofit szektor és a vállalati oldal szereplői között. Céljuk, hogy a felelősen gondolkodó cégek valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára.

„Bár van Magyarországon egy többezres pályázói kör, de nem mindenki képes ma még megpályázni a specialitással bíró InnoMax Díjat. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a jövő, és egyértelműen ebbe az irányba megyünk. A civil szervezeteknek is fel kell venniük a versenyt, hiszen nagyon sokféle módon tud segíteni a digitalizáció a saját működésüket tekintve, de a célcsoportjuk elérésében és bizonyos projektek megvalósításában is. Ugyanakkor mi is látjuk, hogy a jelenlegi válság hatványozottan sújtja a nonprofit szervezeteket, és számottevő a lemaradásuk az infokommunikáció terén. Épp ezért a jövőben még fontosabbá válnak a digitalizációs törekvések, az online platformokra való átállás és a vállalatok által kiírt támogatási lehetőségek is" – fejtette ki Molnár Klára.

A 2020-as InnoMax-nyertesek

Az Invitech innovációs díjaira ezúttal is az esélyegyenlőség, az oktatás, az egészségügy és a fenntarthatóság kategóriákban nevezhettek a nonprofit szervezetek.

A szegedi HappyHelp Nonprofit Közhasznú Kft. egy speciális vizsgáztató szoftver projektötletével vett részt az innovációs versenyen. Az online vizsgarendszer egy olyan webes alkalmazás, amely akadálymentes, webergonómiai szempontok alapján készül, és természetesen figyelembe veszi a felhasználói élményt növelő UI és UX megoldásokat is.

A fővárosi Jel Alapítvány az InnoMax Díj segítségével elindítja az első hazai online jelnyelvi kurzusokat. Ezeken az interneten elérhető tanfolyamokon a jövőben már helytől, időtől függetlenül, modern és innovatív módszertannal, egyéni igényekre szabva lehet jelnyelvet tanulni.

A hajdú-bihari Igazgyöngy Alapítvány a digitális társasjátékokban is népszerűsítené az előnyadás elvét. A szervezet egy olyan fejlesztési tervvel nevezett, amely elsősorban a hátrányos helyzetű, tanodába járó gyermekek játszva tanulását segíti, de később akár szélesebb közönséggel is megismertetné az előnyadás szemléletét.

Az Ajaki Tűzoltó Egyesület pedig egy olyan applikációval pályázott, amely valós idejű, a riasztási láncot gyorsítja, és más önkéntes szervezetek munkáját is segítheti. Az egyesület az InnoMax Díjon felül a közönségdíjat is elnyerte, így a támogatást is megduplázták, és egymillió forintot nyertek el a fejlesztésre.