Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, amellyel Magyarország belépett az 5G technológia alkalmazásáért folyó globális versenybe. Kiemelte, hogy a digitális ökoszisztéma szereplőinek összefogásával „sokáig lehetetlennek tartott dolgok" valósulhatnak meg idehaza.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta, hogy az 5G nem egyszerűen fejlődési lépés, hanem technológiai ugrás, amelynek alkalmazásában hazánknak az elsők közé kell kerülnie. Hozzátette, hogy az eddigi eredmények alapján a hálózatfejlesztés különösen sikeres ágazat a digitalizációs folyamaton belül.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy az internetgazdaság átalakítja a gyártási rendszereket, a jövő ipari termelését már a digitális világ határozza meg. Az újítás folyamatos kényszere a szakterületek összefogását igényli, a kormányzatot pedig nyitott és kezdeményező innovációs politikára ösztönzi. Az államtitkár sikeresnek nevezte a 4G technológia magyarországi hasznosítását, de további fejlesztéseket sürgetett, a legfontosabbnak pedig a járműipari fejlesztéseket nevezte a magyar gazdaság szempontjából.

Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja hangsúlyozta, hogy az 5G technológia által kínált adatátviteli sebesség és a lényegében késleltetésmentes kapcsolat nem pusztán mennyiségi ugrás. A 4G-nél lényegesen jobb műszaki paramétereknek köszönhetően ugyanis az alkalmazás lehetőségei rendkívül szélesek – a többi között az okosotthonokban és -városokban, az orvosi alkalmazásokban, a digitális felsőoktatásban, az intelligens közlekedési rendszerekben és a bankszektorban.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora úgy véli, hogy hazánk pozíciói az 5G hasznosításában kiválóak, és ezt a lehetőséget ki kell használni. Hozzátette, hogy országszerte fejlesztések sora zajlik az 5G-ben rejlő lehetőségek kiaknázására, és számos magyar cég ért már el világszínvonalú eredményeket ezen a téren. A rektor szerint az 5G felhajtóereje az IoT (Dolgok Internete) lehet. Ennek folyamata hasonló az elektromosságéhoz, amelynek felhasználása nem a világítással, hanem az elektromos háztartási eszközök megjelenésével vezetett globális technológiai forradalomhoz.

Király István, a Vodafone vezérigazgató-helyettese szerint az 5G jelentősen átalakítja a gépek közötti kommunikációt (Machine-to-Machine – M2M), a „csendes ipari forradalom" már most is zajlik. Hozzátette, hogy rengeteg hétköznapi felhasználási eszközben rejlik mobilkommunikációs lehetőség, a jövő autóiban pedig több száz szenzor is lehet majd. A végpontok által generált adatmennyiség ezért várhatóan ugrásszerűen növekszik a következő években. Király István kiemelte azt is, hogy a 2G-től a 4G-ig még az ipar szereplői vitték előre a fejlődést, az 5G-t viszont már a társadalmi igény húzza magával.