• Január és március között a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer főt tett ki, vagyis az elmúlt hónapokban alapvetően nem változott a dolgozók száma a KSH adatai alapján.
  • Az előzetesen várt 1,1%-os növekedéssel szemben 1,4%-os visszaesést mutatott az amerikai gazdaság az első negyedévben – derült ki a csütörtökön közölt előzetes adatokból.
  • Közzétette a német statisztikai hivatal az első negyedéves német GDP-adatot. A gazdaság 0,2%-kal nőtt az első negyedévben az előző negyedévhez képest, ami nagyjából megfelel az elemzők várakozásának.
  • A márciusi 7,6% után áprilisban 7,8% volt a német infláció – a csütörtökön közölt előzetes adat alapján.

Esett a forint árfolyama a héten

370 fölött, 372 környékén nyitott a hetet a magyar fizetőeszköz. Ezt a szintet nem sokáig tartotta, kedden esni kezdett az árfolyam, egészen 374-ig. Szerdán és csütörtökön is folytatódott ez a tendencia, 380 forint fölé is bekúszott a jegyzés. Péntek délelőtt 378-as szint körül mozog az euró.

Az EUR/HUF és az USD/HUF jegyzések alakulása

Az USD/HUF árfolyam is pontról pontra megegyező görbét írt le a héten. A hét eleji 350 körüliről egészen 360-ig esett az árfolyam. Pénteken 356 forint környékén mozog a jegyzés.

Az EUR/USD árfolyama erősödött a héten. Pénteken 1,055 körül mozog a kurzus.

Tovább emeli a kamatot az MNB

A múlt havihoz hasonlóan 30 bázisponttal, 6,45%-ra emelte az egyhetes betét irányadó kamatát a jegybank. Ezzel tovább szűkült a szakadék az alapkamat és az irányadó ráta között, a várakozások szerint a kettő hamarosan összeolvadhat.

6,45%-os kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön az MNB, ezzel gyakorlatilag „lemásolta" a márciusi kamatdöntést: kedden 100 bázisponttal emelkedett az alapkamat, majd 30 bázisponttal a betéti ráta.

A mostani döntés megfelelt a várakozásoknak, főleg a keddi 100 bázispontos alapkamat-emelést követően. A mai döntés akkor lesz effektív, ha a jegybank minden ajánlatot elfogad délután a tenderen, de az utóbbi hónapok lépései után ebben nem lehet kétségünk.