Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint változatlan körülmények között éves alapon akár 15 százalékkal is visszaeshet a teljesítmény idén.

Ennek elkerülése érdekében kormányzati intézkedésekre vagy a piac hirtelen talpra állására van szükség – tette hozzá Koji László. A szakember elmondta azt is, hogy az ágazatot szintén segíthetné, ha a hatóságok valóban azonos feltételrendszer mellett bírálnák el a magyar építőipari cégek külföldi, többségében török vagy román versenytársait is.

Az adatokra reagálva azt mondta, hogy ha ilyen ütemben zsugorodik a szektor, akkor a segédmunkások egy részét el kell majd bocsátaniuk a cégeknek. Múlt év végén összességében csaknem 400 ezer főt foglalkoztatott az építőipar. Koji László hozzátette: a szektor jelenlegi szerződésállománya igencsak rossz képet fest. Molnár Gábor interjúja.