Kocsy Barnabás „A Nap Vendége" műsorunkban elmondta, hogy a szektor lefékeződése már tavaly negatívan befolyásolta a vállalat teljesítményét, különösen a nagygép-eladásokat. Az év második felében a nagyberuházások leállítását követően ezek a beszerzések visszaestek.

Ennek ellenére a hatékonyságot javító és a dráguló élőmunkát kiváltó kisgépek piacán egész évben megmaradt a kereslet. Így idén is arra számítanak, hogy ebben szegmensben továbbra is jó eredményeket tudnak majd felmutatni.

A DM-KER Nyrt. vezérigazgatóját Lakatos László kérdezte a részletekről. A teljes interjút itt hallgathatja meg!