Az évközi változtatás miatt kiemelt jelentősége van annak, hogy az egyes jogszabályok a minimálbér tárgyév elején vagy az évközbeni változásokat lekövetve tárgyhó elején érvényes összegét rendelik figyelembe venni. Az alábbiakban a minimálbér emeléssel kapcsolatos főbb közvetlen és közvetett hatásokat tekintjük át, különös tekintettel azok összegszerűségére, illetve az évközbeni változtatás alkalmazására.
Minimálbér és garantált bérminimum
2021. február 1-től főszabályként - a teljes munkaidő teljesítése esetén havibér alkalmazásakor- kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege bruttó 167 400 Ft, garantált bérminimumé pedig bruttó 219 000 Ft. A Kormányrendelet részletesen tartalmazza a heti-, napi- és órabérre, illetve a részmunkaidőre vonatkozó összegeket is ennek megfelelően.
A KCG Partners szakértői szerint Itt is érdemes megjegyezni, hogy a garantált bérminimum alkalmazásának feltétele, hogy a munkakör betöltése középiskolai végzettséghez, illetőleg középfokú szakképesítéshez legyen kötve és az adott munkavállaló rendelkezzen ezekkel a feltételekkel.
Adókedvezmények
A személyi kedvezmény - amely több, mint 100 ezer embert érint - 2021. január 1-től adóalap kedvezménnyé alakult, és az első házasok kedvezményét és a családi kedvezményt megelőző sorrendben érvényesíthető. A kedvezmény mértéke a minimálbér összege alapján kerül megállapításra (és elszámolásra) jogosultsági hónaponként, főszabályként a január 1-én hatályban lévő minimálbér összege alapján. A pénzügyminisztérium azonban megerősítette, hogy az adókedvezmény számítása során már januártól alkalmazható a négy százalékkal megemelt összeg, így az már januártól 8.050 forintról 8.370 forintra nőtt. Hasonlóképp a három vagy több gyermeket nevelő munkaerőpiacra lépő nők után érvényesíthető adókedvezmény is már januárban a megemelt, 167 400 forint összegű minimálbérig vehető igénybe.
Vállalkozások
A minimálbér emelkedése egyéb ellátásokat és kötelezettségeket is érint, a teljesség igénye nélkül röviden áttekintjük e változásokat is cikkünkben. Egyéni vállalkozó és társas vállalkozó esetén a minimum társadalombiztosítási járulékfizetés (18,5 százalék) számításának alapja a tárgyhó első napján érvényes minimálbér/garantált bérminimum 100 százaléka. Így a társadalombiztosítási járulék fizetendő összege minimálbér után 30 969 Ft, garantált bérminimum után pedig 40 515 Ft.
Ugyancsak, egyéni vállalkozó és társas vállalkozók esetén a 15,5 százalék mértékű szociális hozzájárulási adó és a - társas vállalkozók esetén - 1,5 százalék mértékű szakképzési hozzájárulás számításának alapja a tárgyhó első napján érvényes minimálbér/garantált bérminimum 112,5 százaléka.
A Pénzügyminisztérium által közzétett tájékoztatás szerint ugyanakkor lehetőség lesz arra, hogy például az egyéni vállalkozók esetében a saját maguk után havonta fizetendő szociális hozzájárulási adó alapját 2021-ben is a korábbi, alacsonyabb minimálbér alapján számolják. Ezzel kapcsolatban az esetleges jogszabálymódosítás még nem jelent meg.
Alsó- és felső határok
A természetes személy szociális hozzájárulási adó fizetési felső határa az év első napján érvényes minimálbér huszonnégyszerese, azaz a 2020-ban is hatályos és így kedvezőbb, 161 000 Ft x 24 = 3 864 000 Ft. Ez a szabály vonatkozik többek között a vállalkozásból kivont jövedelemből, az értékpapír-kölcsönzésből, az árfolyamnyereségből származó jövedelemből, illetve az osztalék után fizetendő szochó fizetési kötelezettségre. A munkaviszonyban foglalkoztatottak tekintetében meghatározott járulékfizetési alsó határ a tárgyhó első napján érvényes minimálbér 30 százaléka, tehát 2021. február 1-től 50 220 Ft után kell megfizetni a járulékokat, a szociális hozzájárulási adót, és a szakképzési hozzájárulást. Ugyancsak a tárgyhó első napján érvényes minimálbér 30%-át kell figyelembe venni a megbízási jogviszony (munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony) keretében történő munkavégzés esetén a biztosítás létrejöttének elbírálásához, ez alatt az alsó határ alatt nem keletkezik biztosítási jogviszony és így járulékfizetési kötelezettség sem.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelésére még egy alkalommal van lehetőség 2021 során. A 2016-ban, 6 évre kötött bérmegállapodásban rögzítették a felek, hogy – feltéve, hogy 2020-ban a versenyszféra reálbér-növekedése meghaladta a hat százalékot – 2021. júliustól automatikusan további egy százalékkal emelkedhet a kötelező legkisebb keresetek összege, ha a szociális hozzájárulási adót további két százalékponttal, 13,5 %-ra csökkenti a kormány. Ebben az esetben júliustól a minimálbér bruttó 169 ezer, a bérminimum 221 200 forint is lehet.
Zsoldos Bálinttal, a KCG Partners jogi szakértőjével Nagy Károly beszélgetett.
- Zsoldos Bálint - KCG Partners