A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a lapnak megerősítette: nem kívánnak új alkut kötni a szakszervezetekkel, vagyis a 2020-as minimálbér összege nagy valószínűséggel bruttó 161 ezer forint lesz, a bérminimum pedig bruttó 210 ezer forintra nőhet. A munkaadók és a munkavállalói szakszervezetek tavaly év végén állapodtak meg erről, ám azóta a szakszervezet többször is szorgalmazta az eredeti keretszámok megemelését.
Perlusz Róberttel Imre Lőrinc beszélgetett. Az interjút itt meghallgathatják:
- Perlusz Róbert
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint magasabb, kétszámjegyű béremelésre lenne szükség a legalacsonyabb jövedelműeknél. Ez hatékonyságjavító hatással járna- tette hozzá Kordás László. A szövetség elnöke arról is beszélt, hogy amennyiben a kormány és a szociális partnerek nem tárgyalják újra a tavaly kötött bérmegállapodást a két ünnep között, akkor megszegik az egyezségben foglaltakat.
Imre Lőrinc interjúja.
- Reggeli Monitor - Kordás László