A kürtművész 1999-ben született Budapesten. 7 éves korában kezdte el hangszeres tanulmányait Maruzsa Tibor tanítványaként. Az Országos Zeneiskolai Kürtversenyen 2010-ben és 2013-ban is első helyezést ért el. A csehországi Brno városában 2011-ben és 2013-ban megrendezett nemzetközi versenyen mindkét alkalommal abszolút első helyezett lett.

2011-ben az addig elért eredményei elismeréseként szólót játszhatott a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztivál Zenekarral, majd egy évvel később a Zuglói Filharmonikus zenekarral is. 2012-től egy évig Adamik Tamás kezei alatt tanult, majd 2013 szeptemberétől a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja lett, ahol tanára Ambrus Károly volt.

2015-ben első helyezést ért el a megrendezett XII. Országos Szakközépiskolai Kürtversenyen, és ugyanebben az évben szintén első helyezett lett a horvátországi Varazdini Nemzetközi Rézfúvós Versenyen, ahová 2016-ban is visszatért, és hazavihette az abszolút győztes díját. 2017-ben szólókoncertet adott a Varazdini Kamarazenekarral. Szintén ebben az évben és később 2019-ben is első díjat nyert a Nemzetközi Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Versenyen Debrecenben.

Érettségi után felvételt nyert a berlini Universität der Künste intézményébe, Christian Friedrich Dallmann osztályába. 2021-ben a 27. Leoš Janáček Nemzetközi Rézfúvós Versenyen 3. helyezett lett. 2019-ben határozott idejű szerződést kapott a berlini Deutsche Oper zenekarába magas kürt pozícióban, 2021-ben pedig felvételt nyert a Komische Oper zenekarába akadémistaként, ahol 1. és 3. kürt pozícióban dolgozott. 2021 decemberében próbajátékot nyert a müncheni Bayerische Staatsoper világszinten elismert zenekarába, ahol jelenleg is dolgozik magas kürt pozícióban.

Somody Evelin interjúja a Junior Prima-díjas kürtművésszel.

Fotó: MVM Zrt.