Az Arm és a Vodafone stratégiai megállapodást kötött, amelynek célja a „dolgok internete” megoldások bevezetését lassító összetettség és költségek jelentős csökkentése. A két vállalat között az integrált SIM (iSIM) technológia területén korábban már meglévő együttműködést kibővítő partnerség a Vodafone globális IoT-platformját és hálózati csatlakozási képességeit kombinálja az Arm IoT-szoftverével és -szolgáltatásaival.

Az új megoldás a vállalkozásokat chipalapú, programozható, hálózatba kapcsolt rendszerekkel tudja ellátni, amelyek szükségtelenné teszik a hagyományos SIM-kártyák használatát. Mindez lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy világszerte, globális piacokon átívelően, tömegesen vezessenek be, távolról monitorozzanak el és egyszerűen kezeljenek okoseszközöket, méghozzá jelentősen alacsonyabb költséggel.

„A távolság, a biztonsági megfontolások és a költség jelenti azt a három tényezőt, amely nagymértékben korlátozza az IoT-megoldások alkalmazását. Úgy gondoljuk, hogy egy erős partner-ökoszisztéma kialakítása kritikus fontosságú lehet a kihívások megoldásában” – mondta Dipesh Patel, az IoT Services Group elnöke.

„Ez a partnerség lehetővé teszi a globális vállalkozások számára, hogy jelentősen csökkentsék IoT-berendezéseik tömeges hálózatba kapcsolásának bonyolultságát és költségeit. Pelion IoT platformunk segítségével gyorsan értéket teremthetnek és cselekvésre lefordítható információkat nyerhetnek ki az IoT-eszközök által előállított adatokból” – tette hozzá.

„Az IoT már napjainkban is rengeteg vállalkozást segít világszerte, és az elkövetkező években óriási hatással lesz a teljes gazdaságra. Ezt támasztja alá a legfrissebb Vodafone IoT Barometer Report felmérés is, amely szerint a nagyszabású IoT-projektek száma tavaly óta megduplázódott. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben a kiélezett piaci helyzetben a Vodafone nemzetközi szinten is évről évre megerősíti vezető pozícióját” – mondta Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A teljes cikket az m2mzona.hu oldalán olvashatják el.