A mobilos csúcsrendezvényen idén is mindenki ott volt, aki a mobiliparban számít – beleértve a hálózatüzemeltetőket, eszközgyártókat, hardver- és szoftverfejlesztőket, valamint a médiát is. A kormányzatok és nemzetközi szervezetek részéről körülbelül 2000 szakmai képviselő vett részt az expón, így széles körű egyeztetésekre is lehetőség nyílt – összegezte az M2M Zóna.hu portál.

A Vodafone is számos bemutatóval és fejlesztéssel készült az idei rendezvényre, a többi között az 5G és az IoT technológiákhoz kapcsolódóan. A távközlési cég által bemutatott partnercégek között szerepelt a spanyol Emilio Moro Borászat is. A családi vállalkozás a digitális átállás jegyében a hagyományos technológiák mellett most már a dolgok internete (IoT) felé is nyitott.

Az okostechnológia a fenntarthatóság és a költséghatékonyság terén is érezhető előrelépést hoz számukra. A digitális birtoknak csökken a víz- és energiafelhasználása, optimalizálható a növényvédelem, miközben – a különféle szenzorok és a tömeges mérések segítségével – mind a termés mennyiségét, mind a minőségét növelni tudják.

5G okostelefonok 5G hálózaton

A barcelonai expón a Vodafone a világ első mobilszolgáltatójaként 5G telefonokat kapcsolt össze már működő ötödik generációs hálózatával.

A távközlési cég 2019 második felében számos európai városban előkészíti az 5G elindítását. A négyhetes időszak alatt sikeresen lezajlott a vállalat próbaüzeme három 5G okostelefonnal, amelyeket 2019-ben fognak bevezetni. A mostani próba során a szolgáltató a saját hálózatán zökkenőmentesen lebonyolított egy 4K videóhívást 5G letöltési sebességen, amely a mai 4G-nél 10-szer gyorsabb lesz.

Barcelona központjában a Vodafone már elindította 5G hálózatát. A szakkiállítás idején pedig egy autó rótta a város utcáit, és monitorozta az 1,5 gigabit per szekundumos sebességet, amelyre a rendszer már ma is képes.

Olvassa el az M2M Zóna összefoglalóját, amelyben további érdekességeket tudhat meg a Dakar-ralira készült okosfejlesztésekről, valamint az 5G-vel támogatott távműtétről és az 5G-s mentőautóról is.