A Makronóm Intézet vezető elemzője Nap Vendége műsorunkban elmondta: kutatásuk szerint legalább 145 ezer vállalkozásnál lehet aktuális a kérdés, ezen felül pedig nagyon sok egyéni vállalkozónál is esedékes az utódlás.

Purczeld Eszter kiemelte: az intézet megközelítése szerint a generációváltás egy folyamat, és nem egy esemény. Alapvetően 55 évet határozták meg, mint generációváltó életkort, ezt arra alapozzák, hogy egy eredményes átadás nagyjából 3-5 év, amennyiben minden elsőre sikerül.

A gyakorlatban viszont 5-10 évet is jelenthet, míg az utódlás teljes körűen le tud zajlani. Ha tehát egy vállalkozó már 55 éves korában elkezd készülni erre a mérföldkőre, akkor még a nyugdíjkorhatár elérése előtt sikeresen átadhatja az eddig felépített vállalkozását – tette hozzá.

Az interjúban szó volt arról is, hogy milyen jelentősége van a gyermekek mielőbbi bevonásának a családi biznisz életébe, vagy mennyire jelenthet alternatívát a kulcsfontosságú alkalmazott, netán céges partner megtalálása. Sok múlik azon is, hogy milyen személyisége van a kkv-vezetőnek, mennyire nyit a professzionális tanácsadás felé, és mennyire kér szakmai segítséget időben. További trendekért, üzleti jó tanácsokért hallgassa meg Lakatos László interjúját!