A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kurátori pozícióját is betöltő szakember a „Minőség a turizmusban" sorozatban elmondta: a pandémia miatt új állást keresők egy része visszatért eredeti hivatásához a turizmusba, mások szabadidejükben, hétvégenként vállalnak csoportot. „Speciális tudású idegenvezetőből most is kevés van" – állapította meg Erdei Bálint, aki a szakma működését meghatározó, új jogszabály mellett a naprakészség, a felkészültség és a folyamatos képzés fontosságát is hangsúlyozta.

Az interjúban arról is szó volt, hogy a digitalizáció ugyan sok szempontból megkönnyíti az életünket – például a hotelfoglalásnál –, de a személyes kapcsolatokat nem pótolhatja. A fiatalok által előszeretettel használt városnéző applikációk például nagyon hasznosak lehetnek, de nem adhatnak annyi pluszt az utazáshoz, mint amennyit egy felkészült, mosolygós idegenvezető, egy profi buszsofőr vagy egy lelkiismeretes concierge.

További részletekért hallgassa meg Érczfalvi András interjúját!