A március végi előzetes – nem kötelező érvényű - megállapodás után gőzerővel megkezdődött a DIGI magyar cégeinek átvilágítása. A  részletes tárgyalások és az átvilágítási folyamat általában legalább négy-hat hónapot vesznek igénybe – jelezte Fekete Péter. (A távközlési szolgáltató konszolidált árbevétele tavaly közel 70 milliárd forint volt, 19 milliárd forintos EBITDA mellett.) A vezérigazgató-helyettes hozzátette: a tranzakció sikeres lezárása őszre várható, s megvalósulása esetén a 4iG árbevétele jövőre akár meg is duplázódhat. (A Wood & Campany 2021-re 83 milliárdos árbevételt prognosztizált.)

(kép forrás: 4iG; Fekete Péter)

Fekete Péter - egyetértve a Wood elemzésével, amely szerint az elemzőház a 4iG fair értékére 782-996 forintos sávot adott – mind abszolút értékben, mind a régiós szereplőkkel összehasonlítva jelentősen alulértékeltnek tartja a részvény jelenlegi árfolyamát.  Véleménye szerint akkor változhat ez a helyzet, ha megjelenik egy komoly intézményi befektetői réteg a cégcsoportban, amely a fundamentumok alapján ítéli meg a társaság teljesítményét. Vagy ha a későbbiek során – amit a 4iG-nek dolgozó elemzők és befektetési tanácsadók részéről gyakran felmerül -  a vállalat a BÉT mellett megjelenne más nyugat-európai, például a frankfurti, vagy londoni tőzsdén. Nem született még ilyen stratégiai döntés – hangsúlyozta Fekete Péter, de a társaság menedzsmentje foglalkozik ezekkel a javaslatokkal.

Fekete Péterrel Emőd Pál beszélgetett Prémium Kategória című műsorunkban. Az interjút itt meghallgathatják: