A Minősített Könyvelők Egyesülete felmérés során megállapította, hogy a KATA-s adózók mindössze 38 százalékát fogja érinteni a többlet adóteher. Az elemzés azt is feltárta, hogy ebből nagyjából 8 százalék az olyan trükköző kisadózó, akik esetében jogos lehet a büntetőadó kivetése. Az MINKE elnöke, Harkai István szerint az igazságtalan szabályok sok egyébként becsületes KATA-s adózót hozhatnak nehéz helyzetbe, illetve erősíthetik a feketegazdaság terjedését is.

A szakember azt is elmondta, hogy az új jogszabályok másik problémája, hogy megnehezíti az adminisztrációt a kisadózók számára. A növekvő adminisztrációs terhek szintén a becsületesen vállalkozókat fogja hátrányosan érinteni.

Harkai Istvánnal Péller András készített interjút. A beszélgetés itt meghallgatható: