E vagyontranszfert leíró úgynevezett Cantillon-hatás erősödött fel a mostani válságban – hívták fel a figyelmet a liechtensteini Incrementum AG független pénzügyi szolgáltató elemzői, Ronald-Peter Stöferle és Mark J. Valek június végén megjelent tanulmányukban, amelyet a Conclude Daily Gold ismertet. Tévedés azt hinni, hogy a fogyasztói árindex – a pénz vásárlóereje trendjének inverzével – képes kifejezni az összes termék és szolgáltatás árszínvonalát. Mint ahogy az sem állja meg a helyét, hogy minden újonnan teremtett pénznek ugyanaz a hatása az árszintre. Az árak hajlamosak a növekedésre, de eltérő arányban és gyorsasággal. Az 1680-1734 között élt Richard Cantillon ír bankár és közgazdász volt az első, aki felismerte e tényt. A róla elnevezett úgynevezett Cantillon-hatás értelmében az újonnan teremtett pénz sem egyenlően, sem párhuzamosan nincs elosztva az emberek között. Ez azt jelenti, hogy a pénz használóinak egy része profitál, más részük viszont szenved az emelkedő áraktól. Akik korán kapnak az új pénzből, és abból javakat vesznek, előnybe kerülnek azokkal szemben, akik később, mivel előbbiek még viszonylag változatlan árakon tudnak vásárolni. Ennek következtében vagyontranszfer valósul meg a későbbi pénzhasználóktól a korábbiak felé.
Ezt Friedrich August von Hayek osztrák Nobel-díjas közgazdász és morálfilozófus szemléletesen ahhoz hasonlította, mint amikor a mézt egy tányérra öntik, s az édes nedű csak lassan folyik a tányér széleire. Az árak sem nőnek egyformán. Az infláció miatt az árszínvonal például a városokban magasabb. Globálisan ez azt jelenti, hogy a világ tartalékvalutája – ez esetben a dollár – kibocsátójának származik a legtöbb előnye az inflációból, ily módon a zöldhasú, és az abból először részesülők a Cantillon-hatás legnagyobb haszonélvezői.
A pénzmennyiség egy enyhén növekvő vagy stagnáló, esetleg csökkenő gazdaságban anélkül bővülhet, méghozzá jelentős mértékben, hogy az nem jár együtt az infláció gyorsulásával. E folyamatnak vagyunk szemtanúi a válság 2008 őszi kirobbanása óta eltelt időben. Mindazonáltal ebben az esetben is bekövetkezik egy újraelosztás, még ha az nem is lesz azonnal nyilvánvaló: a nagyobb pénzkínálat nemcsak nem növeli az inflációt, hanem azt is megakadályozza, hogy az árak olyan szintre csökkenjenek, ahová elérhetnének a pénzkínálat növekedése nélkül. E folyamat haszonélvezői a termelők, miután az ő eladási áraik magasak maradnak. Ezzel szemben a fogyasztók rosszul járnak, miután a pénzkínálat növekedése megakadályozza a termékek árának csökkenését és egyúttal a pénz vásárlóerejének emelkedését.

A jövedelmek egyenlőtlen eloszlása jelenleg eszkalálódik és növekvő szociális feszültségekhez vezethet. Megdöbbentő, hogy míg az USÁ-ban 1979-2011 között az átlagos háztartások jövedelme 64 százalékkal nőtt, addig a társadalom legjobban élő 1 százalékáé – az úgynevezett felső tízezeré – 300 százalékkal, a legalacsonyabb kvantilisbe tartozóké viszont csak 18 százalékkal. A vagyonkoncentráció az Egyesült Államokban jelenleg hasonló mértékű, mint az 1929-es világgazdasági válság idején.