Rádióműsor
-
23:05
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Magasra helyezzük a lécet a Reggeli Monitorban, hiszen rögtön a világűrben kezdjük a kedd reggeli adást. Foglalkozunk azzal, hogy első alkalommal kereskedelmi expedíció keretében amerikai holdjárót küldtek az égitestre. A missziónak ráadásul magyar érintettsége is van. Majd leereszkedünk a Földre: Nagy-Britannia ugyanis Oroszország után a második országként a világon már az újgenerációs atomreaktorokhoz gyártana üzemanyagot. Beigazolódott, hogy helyes úton jár a magyar energiapolitika? És ha már hazai vizek: megkérdezzük a szakértőt, hogy a novemberi kiskereskedelmi forgalmi adatok jelenthetnek-e trendfordulót, vagy csak a Black Friday és a karácsonyi akciózások egyszeri áldásos hatásáról van szó a havi alapú felpattanás mögött? De beszélünk arról is, hogy az állami támogatásoknak köszönhetően jelentős támogatást kapnak azok a cégek az idei évtől, amelyek szeretnék levédetni szellemi tulajdonukat. Majd a Billingo nagy mesterséges intelligencia kutatása lesz a téma: segítségként vagy fenyegetésként élik meg a hazai vállalatok a technológia robbanásszerű fejlődését? Emellett vigyázó szemünket a nyári párizsi olimpiára vetjük: a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét az éremszámokkal kapcsolatos várakozások mellett a budapesti ötkarikás rendezés lehetőségéről is kérdezzük. Levezetésként pedig beszámolunk arról, hogy idén milyen GDP-növekedés várható a világ nagy gazdasági erőközpontjaiban, így Kínában, Indiában, az Egyesült Államokban vagy az Európai Unióban? Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
11:05
-
12:05
-
12:35
-
14:05
Világjáró Magazin
Bill Gates és Eddie Murphy nyomába eredünk! A világ legdrágább magánszigetei közül több is a Karibi-térségben található. A multimilliárdosok és világsztárok mellett hajótársaságok is egyre gyakrabban vásárolnak ilyen szigeteket. Ezek a turisták számára különleges és biztonságos desztinációnak számítanak, és többnyire készpénzmentesek is. Irány Miami kikötője, majd Labadee és CocoCay!
- Belehallgatás:
-
14:35
Gyűjtő
Három zseniális kiállítás nyílik január 12-én az ACB Galériában: a nemzetközi kortársművészeti élvonalba tartozó Anselm Reyle műveit, Vida Judit konstruktivista porcelán szobrait, és Nemes Csaba új, absztrakt képeit mutatja be a galéria. A galéria munkatársával, Fenyvesi Áron művészettörténésszel Gereben Kata beszélgetettett.
- Belehallgatás:
-
15:05
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként.
- Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
- Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
- Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
- Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
- Nem változtatott a FED az alapkamaton
- Fejlődik a hazai 5G hálózat, a lakosság fele már eléri a technológiát
- 200 éves az MTA – Elindult a Magyar Tudomány Éve
- „A közösség tudása, a tudás közössége” – kiállítás az MTA első 200 évéről
- Ingatlan vagy nyugdíj? Erre spórolnak az önkéntes pénztárakban
- Fékezett egyet az infláció
- XIV. Leó az új pápa – Amerikai bíborost választottak meg a katolikus egyház élére
- Folytatódtak a támadások India és Pakisztán között
- Kátyúban ragadt a magyar ipar
- A pápaválasztáson és egy kéményen a világ szeme
- Ezek a blokklánc-forradalom új dimenziói
- Van élet a mesterséges intelligencia nélkül?
- Indul a magyar gyorsjelentési szezon – Gyengén muzsikál a kiskereskedelem
- Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a Navigator
- Kifújt az árrésstop – Nem lesz felvásárlási láz
- Miért veszélyesek a sötét mintázatok a kereskedelemben?
- Újabb háború a láthatáron – Feszült a helyzet India és Pakisztán között
- Az árrés szabályozása sem pörgette fel a bolti vásárlásokat
- Vajon mit lép a Fed a vámháborúra?
- Új lendület jöhet a lakáspiacon
- Tovább fékez a magyar gazdaság, ezt jelzi a magyar BMI
- Akadémiai elismerésben részesült a Richter vezérigazgatója
- 3 millió devizahiteles reménykedhet – ezt ajánlja a szakértő
- Hogyan tovább, Románia?
- Kevesebb füst, nagyobb versenyképesség – új irányt vehet az EU?
- Egy korszak lezárul, vége a Skype-nak
Friss hírek
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként. -
Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
Elindult a visszaszámlálás a személyi jövedelemadó bevallásoknál és az alapítványok 1%-ot gyűjtő kampányaiban is. -
Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
Jövőre akár 5 százalék alatt is maradhat az infláció – mondta a Trend FM-nek az Erste vezető makrogazdasági elemzője. -
Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
A héten tartották a Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlését, amely egyben az alapításának 200 éves évfordulóját ünneplő MTA bicentenáriumi rendezvénysorozatának nyitánya is volt. -
Nem változtatott a FED az alapkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény nem módosított az alapkamaton, pedig Donald Trump nyomás alá helyezte a jegybank elnökét.