1. 23:00
  2. 05:35

    Reggeli Monitor Németh Lászlóval

    Bár a KSH adatai szerint az építőipar teljesítménye idén októberben 0,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a vállalkozói szövetség továbbra is visszaesést érzékel. Ez leginkább a 31 százalékkal csökkenő szerződésállományban, és az év elejéhez képest 15-20 ezerrel kevesebb munkavállalóban érhető tetten. A Vörös-tengeren az elmúlt napokban több alkalommal is rakétákkal és drónokkal támadtak meg kereskedelmi hajókat jemeni területről. A Trend FM-nek nyilatkozó tengerészkapitány szerint a legénységnek ilyen esetekben nincs sok választása. Visszalőni a támadókra csak az oroszok szoktak, vagy esetleg olyan zsoldosok, akik a hajókon ilyen célból teljesítenek szolgálatot, de ez a ritka. Az adásban szó lesz az orosz-ukrán háború jelenlegi, befagyott állapotáról is, mint ahogy beszámolunk majd róla, hogy miért nagy dolog a német Panther harckocsik fejlesztése, amely Zalaegerszegen kezdődhet el. A Magyar Honvédség Hiúzaihoz, Leopardjaihoz csatlakozhatnak majd pár év múlva a Párducok is. A Reggeli Monitor hírragadozója Németh László.

  3. 10:05
  4. 12:05
  5. 12:35
  6. 14:05

    ReBrief

    Belehallgatás:
  7. 14:35
  8. 15:05
  9. 16:05
  10. 17:05

    Hétfő - Egy nő

    Dr. Zobor Annamária Ditta szemészorvos, szemészeti genetikával foglalkozó klinikai kutatóorvos. A műsorvezető Kutasi Judit.

    Belehallgatás:
  11. 18:05

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-10 00:00:00

Lélektér (ismétlés)

2025-05-10 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-05-10 07:05:00

iFater (ismétlés)

2025-05-10 11:05:00

iFater (ismétlés)

2025-05-10 11:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-05-10 12:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-05-10 12:05:00

Zenei válogatás

2025-05-10 13:05:00

Zenei válogatás

2025-05-10 13:05:00

Sportérték (ismétlés)

2025-05-10 13:35:00

Sportérték (ismétlés)

2025-05-10 13:35:00

Zenei válogatás

2025-05-10 14:35:00

Zenei válogatás

2025-05-10 14:35:00

Monitor Délután extra

2025-05-10 15:05:00

Monitor Délután extra

2025-05-10 15:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-05-10 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-05-10 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője. A műsorvezető Nagy Károly. (ismétlés)

2025-05-10 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-10 19:05:00

Friss hírek