Rádióműsor
-
23:00
-
05:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
A START Holding részvények az első kereskedési napon, mindössze 2 millió forint forgalom mellett, de 58,3 százalékot száguldottak felfelé. Elmondjuk majd az adásban, hogy a cég mivel foglalkozik. Indulásnak ez a teljesítmény azért nem rossz. Aztán beszámolunk róla, hogy kamatplafon lesz az üzleti hitelekre is, 9,9 százalékos. Áprilisig élhet a bankok önkéntes kamattartása, igaz, addig több kamatcsökkentés és inflációmérséklődés is várható. Hétvégén a 2 napos sztrájk a volánbuszjáratok felét érintette. Béralku továbbra sincs. A szakszervezet 25 százalékos béremelést szeretne, a munkáltató állami cég pedig továbbra sem közölt ajánlatot, legkorábban január 16-án ülhetnek majd újra tárgyalóasztalhoz. A futballhuliganizmus hatalmas károkat okoz Görögországnak és Törökországnak. Az egyik országban zártkapus mérkőzéseket rendeltek el a következő 2 hónapra, a másikban pedig egyelőre felfüggesztették az összes bajnoki mérkőzést a nézőtéri és a nézőtérről induló erőszak miatt. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal Imre Lőrinc.
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
13:35
-
15:05
Kapcsolódjunk
A Kapcsolódjunk mai adásában először külföldön élő magyar gyerekeket ismerünk meg, Raskó Gabi és a Hoztok nekünk túrórudit? című könyv segítségével, aztán Zsigmond Dezső filmrendező lesz a vendégünk, akivel többek közt azt feszegetjük, miért nem láthatunk jó dokumentumfilmeket a mozikban vagy a tévében. Az adventre hangolódás jegyében itt lesz Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapítója – ő többek közt Mongóliai és Észak-Koreai utazásáról is mesélni fog, a beszélgetőtársa Novák Péter lesz. Várja Önöket a műsorvezető: Kalmár András
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként.
- Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
- Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
- Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
- Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
- Nem változtatott a FED az alapkamaton
- Fejlődik a hazai 5G hálózat, a lakosság fele már eléri a technológiát
- 200 éves az MTA – Elindult a Magyar Tudomány Éve
- „A közösség tudása, a tudás közössége” – kiállítás az MTA első 200 évéről
- Ingatlan vagy nyugdíj? Erre spórolnak az önkéntes pénztárakban
- Fékezett egyet az infláció
- XIV. Leó az új pápa – Amerikai bíborost választottak meg a katolikus egyház élére
- Folytatódtak a támadások India és Pakisztán között
- Kátyúban ragadt a magyar ipar
- A pápaválasztáson és egy kéményen a világ szeme
- Ezek a blokklánc-forradalom új dimenziói
- Van élet a mesterséges intelligencia nélkül?
- Indul a magyar gyorsjelentési szezon – Gyengén muzsikál a kiskereskedelem
- Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a Navigator
- Kifújt az árrésstop – Nem lesz felvásárlási láz
- Miért veszélyesek a sötét mintázatok a kereskedelemben?
- Újabb háború a láthatáron – Feszült a helyzet India és Pakisztán között
- Az árrés szabályozása sem pörgette fel a bolti vásárlásokat
- Vajon mit lép a Fed a vámháborúra?
- Új lendület jöhet a lakáspiacon
- Tovább fékez a magyar gazdaság, ezt jelzi a magyar BMI
- Akadémiai elismerésben részesült a Richter vezérigazgatója
- 3 millió devizahiteles reménykedhet – ezt ajánlja a szakértő
- Hogyan tovább, Románia?
- Kevesebb füst, nagyobb versenyképesség – új irányt vehet az EU?
- Egy korszak lezárul, vége a Skype-nak
- Komoly kockázatokra figyelmeztet a Költségvetési Tanács
- Pengeélen táncolnak a bitcoinbányászok
- Rekordmeleg nyár jön, mégis a mediterrán nyaralás a trendi
- Trump újra akcióban: 100 százalékos vámmal sújtja a külföldön forgatott amerikai filmeket
- Orosz-ukrán háború: béke nagyon nehezen lesz, de tartósabb tűzszünet tető alá hozható
- Ez is bevethető, hogy versenyképes legyen a cég
- Kettős présben a magyar agrárszektor
Friss hírek
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként. -
Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
Elindult a visszaszámlálás a személyi jövedelemadó bevallásoknál és az alapítványok 1%-ot gyűjtő kampányaiban is. -
Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
Jövőre akár 5 százalék alatt is maradhat az infláció – mondta a Trend FM-nek az Erste vezető makrogazdasági elemzője. -
Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
A héten tartották a Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlését, amely egyben az alapításának 200 éves évfordulóját ünneplő MTA bicentenáriumi rendezvénysorozatának nyitánya is volt. -
Nem változtatott a FED az alapkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény nem módosított az alapkamaton, pedig Donald Trump nyomás alá helyezte a jegybank elnökét.