Rádióműsor
-
00:01
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Lezajlott a NATO Csúcs Vilniusban: a Reggeli Monitorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója elemzi a találkozón megszületett döntéseket, gesztusokat, és nyilatkozatokat. A nyugdíjpénztárak, már az inflációval is kezdik felvenni a versenyt - Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. A részletekről az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár, Értékesítési- és marketing vezetőjét kérdezzük, több más mellett. Beszámolunk arról, hogy a környék turizmusát is fellendítheti a szilvásváradi nemzetközi lovasverseny, amelyre e több mint 70 fogat érkezett, és arról is, hogy nem csökken a visszaélések száma az internetes kereskedelemben , és a NAV ellenőrei több mint 320 esetben állapítottak meg jogsértést és 53 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki. Szó lesz arról, hogy a dömpingár miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a dinnyetermelők, meg arról is, hogy Másfélszeresére nőttek a viharkárok miatt a biztosítók által kifizetett összegek júniusban, és hogy az emberek sokkal tudatosabban készülnek a viharokra, mint korábban. Mivel a kormány közzétette a családi otthonteremtési támogatások és a babaváró hitel új szabályait, ennek részleteivel is foglalkozunk, és a Budapest környéki településeken kihirdetett vízfogyasztás korlátozás okaival és részleteivel is, valamint az Erste elemzőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
11:05
-
12:05
-
14:05
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:15
-
18:05
A Nap Vendége
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Műsorvezető Lakatos László.
- Belehallgatás:
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként.
- Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
- Nem változtatott a FED az alapkamaton
- Fejlődik a hazai 5G hálózat, a lakosság fele már eléri a technológiát
- 200 éves az MTA – Elindult a Magyar Tudomány Éve
- „A közösség tudása, a tudás közössége” – kiállítás az MTA első 200 évéről
- Ingatlan vagy nyugdíj? Erre spórolnak az önkéntes pénztárakban
- Fékezett egyet az infláció
- XIV. Leó az új pápa – Amerikai bíborost választottak meg a katolikus egyház élére
- Folytatódtak a támadások India és Pakisztán között
- Kátyúban ragadt a magyar ipar
- A pápaválasztáson és egy kéményen a világ szeme
- Ezek a blokklánc-forradalom új dimenziói
- Van élet a mesterséges intelligencia nélkül?
- Indul a magyar gyorsjelentési szezon – Gyengén muzsikál a kiskereskedelem
- Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a Navigator
- Kifújt az árrésstop – Nem lesz felvásárlási láz
- Miért veszélyesek a sötét mintázatok a kereskedelemben?
- Újabb háború a láthatáron – Feszült a helyzet India és Pakisztán között
- Az árrés szabályozása sem pörgette fel a bolti vásárlásokat
- Vajon mit lép a Fed a vámháborúra?
- Új lendület jöhet a lakáspiacon
- Tovább fékez a magyar gazdaság, ezt jelzi a magyar BMI
- Akadémiai elismerésben részesült a Richter vezérigazgatója
- 3 millió devizahiteles reménykedhet – ezt ajánlja a szakértő
- Hogyan tovább, Románia?
- Kevesebb füst, nagyobb versenyképesség – új irányt vehet az EU?
- Egy korszak lezárul, vége a Skype-nak
- Komoly kockázatokra figyelmeztet a Költségvetési Tanács
- Pengeélen táncolnak a bitcoinbányászok
Friss hírek
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként. -
Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
Elindult a visszaszámlálás a személyi jövedelemadó bevallásoknál és az alapítványok 1%-ot gyűjtő kampányaiban is. -
Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
Jövőre akár 5 százalék alatt is maradhat az infláció – mondta a Trend FM-nek az Erste vezető makrogazdasági elemzője. -
Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
A héten tartották a Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlését, amely egyben az alapításának 200 éves évfordulóját ünneplő MTA bicentenáriumi rendezvénysorozatának nyitánya is volt. -
Nem változtatott a FED az alapkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény nem módosított az alapkamaton, pedig Donald Trump nyomás alá helyezte a jegybank elnökét.