Rádióműsor
-
00:00
-
06:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Ha a Reggeli Monitor keddi adását kulcsszavakban ismertetnénk: fejlesztések, és digitalizáció, de mindezek előtt rögtön sporttal indítjuk a reggelt, hisz a napokban tele volt és van a sajtó azzal, hogy a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya Szoboszlai Dominik a német RB Leipzig után a Liverpoolnál folytatja pályafutását. 7 órától jönnek a kulcsszavak: először egy amerikai kutatás eredményeit ismertetjük, amely szerint a megkérdezett dolgozók többsége pozitívan közelít a robotokkal való közös munkához. Majd megnézzük, hogy idehaza hogyan teljesít a közúti árufuvarozás. 8 óra után vissza a digitalizációs fejlesztések növekvő szerepéhez, illetve szó lesz még a 7. Agrilevante Mezőgazdasági, élelmiszeripari és állattenyésztési gépek és berendezések nemzetközi kiállításáról is. Még a tőzsdenyitás előtt beszámolunk a júniusi beszerzésimenedzser-index kevésbé kedvező eredményéről. Adásunk végén előbb a MÁV új fejlesztéseivel foglalkozunk, majd a Világjáró Magazin előzeteséből megtudhatjuk, hogy milyen kalandok érhetik az utazókat az extrém szálláshelyektől egészen a luxus hotelekig. Várja Önöket a műsorvezető Imre Lőrinc, és az adás szerkesztője Gál Márk.
- Belehallgatás:
-
13:05
Monitor
Rendkívül gyengén indították a nyári szezon kezdetét a Balaton parti szálláshelyek. Több szállodában 30-40 százalékkal kevesebb a vendég az előző évhez képest. Tovább folytatódik ugyanakkor az a trend, hogy a hazai turizmust a külföldi vendégek mentik meg, amiből leginkább a budapesti szállodák profitálnak. 9,8 százalékos lett a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya az év első negyedévében. Hiába növekedtek 9,2 százalékkal a kormányzati szektor bevételei az előző év azonos időszakához képest, nem tudták ellensúlyozni a kiadások 26,5 százalékos emelkedését. Kifejezetten sérülékeny helyzetbe kerülhetnek azok az élettársak, akiknek a párjuk nem végrendelkezett halála esetére, extrém esetben akár saját vagyontárgyaikat is elveszthetik végrendelkezés hiányában. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
14:35
-
15:05
Világjáró Magazin
Extrém kalandok és luxus hotelek– aki útra kel, az a szálláshelyek roppant széles skálájával találkozhat. A Világjáró Magazin házigazdái végigveszik, hogy melyek voltak számukra a legemlékezetesebb, legmeghökkentőbb vagy éppen legpazarabb szállodák, amelyekkel találkoztak világ körüli útjaik során.
-
15:35
-
16:05
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Aumovio névre vált a Continental az autóipari szektora
A Continental Csoport Automotive szektora az Auto Shanghai kiállításon jelentette be jövőbeli márkanevét, immár független autóipari vállalatként.
- Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
- Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
- Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
- Nem változtatott a FED az alapkamaton
- Fejlődik a hazai 5G hálózat, a lakosság fele már eléri a technológiát
- 200 éves az MTA – Elindult a Magyar Tudomány Éve
- „A közösség tudása, a tudás közössége” – kiállítás az MTA első 200 évéről
- Ingatlan vagy nyugdíj? Erre spórolnak az önkéntes pénztárakban
- Fékezett egyet az infláció
- XIV. Leó az új pápa – Amerikai bíborost választottak meg a katolikus egyház élére
- Folytatódtak a támadások India és Pakisztán között
- Kátyúban ragadt a magyar ipar
- A pápaválasztáson és egy kéményen a világ szeme
- Ezek a blokklánc-forradalom új dimenziói
- Van élet a mesterséges intelligencia nélkül?
- Indul a magyar gyorsjelentési szezon – Gyengén muzsikál a kiskereskedelem
- Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a Navigator
- Kifújt az árrésstop – Nem lesz felvásárlási láz
- Miért veszélyesek a sötét mintázatok a kereskedelemben?
- Újabb háború a láthatáron – Feszült a helyzet India és Pakisztán között
- Az árrés szabályozása sem pörgette fel a bolti vásárlásokat
- Vajon mit lép a Fed a vámháborúra?
- Új lendület jöhet a lakáspiacon
- Tovább fékez a magyar gazdaság, ezt jelzi a magyar BMI
- Akadémiai elismerésben részesült a Richter vezérigazgatója
- 3 millió devizahiteles reménykedhet – ezt ajánlja a szakértő
- Hogyan tovább, Románia?
- Kevesebb füst, nagyobb versenyképesség – új irányt vehet az EU?
- Egy korszak lezárul, vége a Skype-nak
- Komoly kockázatokra figyelmeztet a Költségvetési Tanács
Friss hírek
-
Életmentő segítség lehet a macskáknak az 1 százalék
Elindult a visszaszámlálás a személyi jövedelemadó bevallásoknál és az alapítványok 1%-ot gyűjtő kampányaiban is. -
Nem hozta meg a várt eredményt az árrésstop
Jövőre akár 5 százalék alatt is maradhat az infláció – mondta a Trend FM-nek az Erste vezető makrogazdasági elemzője. -
Hogyan lehet versenyképesebb a magyar tudomány?
A héten tartották a Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlését, amely egyben az alapításának 200 éves évfordulóját ünneplő MTA bicentenáriumi rendezvénysorozatának nyitánya is volt. -
Nem változtatott a FED az alapkamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény nem módosított az alapkamaton, pedig Donald Trump nyomás alá helyezte a jegybank elnökét. -
Fejlődik a hazai 5G hálózat, a lakosság fele már eléri a technológiát
Az adatalapú gazdaság gyors fejlődése miatt világszerte, így Magyarországon is nő az információk tárolására alkalmas technológiai kapacitások iránti igény.