Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A világgazdaság egyre több szegmensére hatással van az ukrajnai háború. Elszabadultak az árak a fém, az olaj és a terménypiacon is. A Reggeli Monitorban sorra vesszük a főbb árupiaci termékeket, a Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesületének elnökétől kiderül majd, hogy a háború miatt a két fő termelő esik ki a kínálatból. Emellett egy Afrika-kutató szerint a kialakult gabonahiány miatt 100 millióan szenvedhetnek az éhinségtől a fekete kontinensen. Az Aranypiac Kft. vezetőjével pedig arról beszélgetünk, milyen az élet 2000 dollár fölött. Rendkívüli lépést jelentett be a Magyar Nemzeti Bank, illetve a lengyel jegybank is, a részleteket az Erste elemzőjével vesszük át, az Equilor munkatársa pedig konkrétan a forint mozgását boncolgatja majd. Követjük természetesen az ukrajnai háború fejleményeit, valamint szól lesz a legfrissebb amerikai és európai szankciókról is. Várja Önöket Nagy Károly!
-
10:05
Special Edition
Benne: Blockchain Percek és Zöld Pénzügyi Percek.
-
10:35
Fintech Világa Blockchain Percek
A Fintech Világa - Blockchain Percek mai adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető Szilágyi Imrével, a Hungarian Blockchain Awards zsűritagjával beszélgetnek.
-
11:35
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a zöld neobankokról beszélgetnek.
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
13:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Régészeti kutatással kezdődött el az Aquincumi Múzeum új kerítésének az építése. A feltárás során napvilágra került a polgárvárost a katonavárossal összekötő észak-déli irányú út részlete. Itt járunk a műsor első perceiben. Ezután a Buszesz, vagyis az egykori óbudai szeszgyár területére indulunk. Az itt zajló beruházás előtt a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei kutatják a főváros őskori és ókori múltjának részleteit. Végül Jákon, a Szent György-templomban járunk. A talán legismertebb magyarországi középkori templom helyreállított belső terét Húsvétkor megnyitják a gyülekezet, majd a látogatók előtt is.
-
14:35
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
Mindössze 0,2 százalékponttal került feljebb az ipari mutató, a hazai termelés gyakorlatilag egy helyben toporog. Májusban éves szinten 2,6 százalékos, havi alapon 1,3 százalékos csökkenést mértek.
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
Mindössze 0,2 százalékponttal került feljebb az ipari mutató, a hazai termelés gyakorlatilag egy helyben toporog. Májusban éves szinten 2,6 százalékos, havi alapon 1,3 százalékos csökkenést mértek. -
Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője az első félév globális tőkepiaci teljesítményeit összegezte műsorunkban. -
Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
A Component Holding Kft. zártkörű tőkeemeléssel 10% feletti tulajdonrészt szerzett a NAVIGATOR Investments-ben, a NAVIGATOR Julius-Globe tagvállalata pedig megvásárolta a Component CNC gyártórészlegét. -
Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
Július 9-ig meg kellene állapodnia az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak az új vámszabályokról. -
Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
Több fontos döntést és intézkedést ismertetett a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely beszélt az Otthon Start támogatás bevezetéséről is.