Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A Reggeli Monitorban továbbra is kiemelten foglalkozunk majd orosz-ukrán háborúval. Nemcsak a hadi eseményeket követjük nyomon, hanem a drámai gazdasági hatásokat is. Termelésük jelentős növelésére készülnek a német fegyvergyártó cégek a Bundeswehr tervezett milliárdos beruházásai nyomán. A NATO-tagok és az európai államok mellett más régiókban is jelentősen nőni fog hosszú távon a hadianyag-kereslet. A megkérdezett közgazdász szerint a német és francia fegyver gyártók is komoly forgalomra számíthatnak, miként a kínaiak is. Az amerikai hadiipari cégek lehetnek ugyanakkor a legnagyobb nyertesei az orosz-ukrán-fehérorosz háború miatt felpörgő fegyverkezésnek. Nem csak Magyarországon, de a többi országban is jól teljesített tavaly az OTP. A bankcsoport vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy rekord nyeresége, 496 milliárd forintos profitja volt a pénzintézetnek. A bank tőkemegfelelése kimagaslik a magyar mezőnyből, és a régióban is kiemelkedő, likviditási szempontból rendkívül stabil a pénzintézet. A háború kitörése óta Ukrajnában 4, Oroszországban pedig 11 százalékkal nőttek a betétek. Az OTP iránt megvan a bizalom mind a két országban, folyamatos a működés. A magyar Sberbank bezárásával és végelszámolásával a hitelek nem vesznek el, azokat az adósoknak ugyanúgy fizetniük kell, mint eddig – közölte a bank360.hu újságírója. A betétesek az OBA garanciával juthatnak hozzá 100 ezer euróig a bankban ragadt pénzükhöz, viszont az efölötti részről sem kell feltétlen lemondaniuk, mert a bank követeléseiből és egyéb vagyonából még kártalaníthatják őket a végelszámolást követően. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Andor-Tóth Anna és Nagy Károly.
-
10:05
Menni-Enni
A mai műsorban utolsó részében arról hallunk, hogy hogyan működik egy magas színvonalú és képességű party szerviz, majd – merthogy a március a barlangok hónapja – alászállunk és megtudjuk, milyen újdonságokkal várja a látogatókat a föld alatti világ. Végül a hazai rendezésű európai Bocuse d’Or verseny részleteiről és a magyar csapat felkészüléséről tudunk meg részleteket.
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
ReBrief
A mai reBrief-ben beszélünk a Libri playlist-jéről, amelyet közkívánatra tettek elérhetővé, és szó lesz a Telekom járványra reagáló új aktivitásáról is. A spotszemle egyik témája a PWC új kampánya, a másik pedig a Cristo autós alkalmazás reklámja lesz. A műsor második felében arról beszélgetünk, hogy háborús helyzetben mi a teendője a márkáknak – hogyan érdemes kommunikálni, ill. mikor kell bizonyos aktivitásokat parkolópályára tenni. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Négyesi Tamás operatív vezető és Dankó Bence stratégiai vezető.
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
17:05
Hétfő - Egy nő
Rost Andrea, Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
22 ország vizsgálta, hogy az egyes mobil- és online játékok mennyire etikusak a játékosokkal szemben.
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
22 ország vizsgálta, hogy az egyes mobil- és online játékok mennyire etikusak a játékosokkal szemben. -
Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
Mindössze 0,2 százalékponttal került feljebb az ipari mutató, a hazai termelés gyakorlatilag egy helyben toporog. Májusban éves szinten 2,6 százalékos, havi alapon 1,3 százalékos csökkenést mértek. -
Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője az első félév globális tőkepiaci teljesítményeit összegezte műsorunkban. -
Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
A Component Holding Kft. zártkörű tőkeemeléssel 10% feletti tulajdonrészt szerzett a NAVIGATOR Investments-ben, a NAVIGATOR Julius-Globe tagvállalata pedig megvásárolta a Component CNC gyártórészlegét. -
Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
Július 9-ig meg kellene állapodnia az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak az új vámszabályokról.