Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Már ötödik éve, hogy egyre kevesebb a pedagógus Magyarországon. A KSH legfrissebb összesítése szerint 146 700 olyan tanár van idehaza, akit főállásban foglalkoztatnak a köznevelésben és a szakképzésben. Ez majdnem háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A pedagógushiány mélyére néztünk. Miként annak is, hogy bár a KSH statisztikája szerint ismét tíz százalékkal nőttek a bérek, milyen hatások torzítják mégis az adatokat. Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és MÁV - a nagy közlekedési szolgáltatók háza táján is vannak érdekességek. De az idei várható hitelpiaci trendekről is szó lesz. Miként arról is, hogy a demokraták a szenátusi többséget is behúzták - elhárult minden akadály Joe Biden törvénykezése előtt? Örülnek ennek a gazdasági szereplők, vagy sem? És csaknem egyéves csúcson az olajárak, miután Szaúd-Arábia és Oroszország, a két olajpiaci nagyágyú megállapodtak egymással. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
10:05
Egészségkód
Félidőben ősz és tavasz között, ilyenkor sokan nekilendülnek a fogyókúrának, mások meg a vitaminoknak. Hogyan csináljuk okosan és hatékonyan? Antal Emese dietetikus, a TÉT Platform szakmai vezetője ad tanácsokat. A második részben pedig pacemakeres esetek világversenye a téma. Nem, nem túlélőverseny. Izgalmas szakmai eszmecsere az egyébként több évtizedes technológiáról, amelyről sok mindent megtudnak, ha velünk tartanak! dr. Gellér László, a Magyar Kardiológiai Társaság tudományos bizottságának elnöke, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi tanára mesél.
-
11:05
-
12:05
-
12:35
-
14:05
-
15:05
-
15:35
-
16:05
-
17:05
A Nap Vendége
Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák kommunokációs vezetője. A műsorvezető Lakatos László.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.