Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Változatlanul jelentős növekedésben vannak a bérek. Az átlagkereset júliusban majdnem 13 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, 216 ezer forintra emelkedett az átlagos nettó kereset. Rövid távon lassulni fog a pénzromlás üteme a következő hónapokban, de még így is 3 százalék felett lesz az infláció, derült ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből. A jegybank igazgatója szerint az inflációs célt jövő év közepére sikerül majd fenntartható módon elérni. Egyre több kihívás nehezíti a hazai kis-és középvállalkozások dolgát- mondta el a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója a BÉT 50-2018 című konferencián. Végh Richárd szerint a hazai kkv-k jelentős része tőkehiánnyal küzd, ennek orvoslására a tőzsdei bevezetés csak az utolsó fázis. Tőkehiányos a magyar kis-és középvállalkozások túlnyomó többsége- mondta el a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója ugyanazon a konferencián. Krisán László szerint azonban nem kell mindenkit segíteni. A piaci verseny továbbra is visszafogja a lakásbiztosítási díjakat – közölte a netrisk.hu. Ezek mellett az OTP elemzője hozza el a legfrissebb piaci híreket a stúdióban, és egy érdekes beszélgetést hallhatnak az Európa Liga csoportkörről, amelyben bőven van magyar érintettség is. A műsorvezető Szűcs Péter.
-
11:05
Soul History
Délelőtt 11.00 - 13.00-ig a SOUL History 120.adása rendhagyó Extra fejezet előtt áll! Rota Francesco Óbudáról, a Rókahegyi Tom-Tom Stúdióból jelentkezik élőben az épp friss nagylemezét készítő érdemes szaxofonművész, szerző, előadó Dés Lászlóval. Nincs olyan magyar vonatkozású epizód, hogy ne találkoznánk Laci nevével a bakelitborítókon, hangszeres játékával a dalokban, hisz Ő az, Aki a műsor legkedveltebb korongjain ’75 és ’84 között a legfoglalkoztatottabb fafúvós muzsikus. A műsor végén a Tom-Tom Stúdió és Kiadó tulajdonosa, a Korál dobosa, többszörös SH vendég, Dorozsmai Péter is bekapcsolódik a beszélgetésbe az új album felvételeinek kulisszáival és a decemberi Aréna lemezbemutató nagykoncert részleteivel. Az életműportré különlegessége, hogy minden forgatandó hanglemez a Dés életmű gyöngyszeme!
-
13:05
Monitor
Továbbra is bizonytalan, hogy mikor gyorsulhat a 2 százalékos jegybanki cél környékére az infláció Japánban. Augusztusban 1,3 százalék volt az éves szintű infláció. Az elemzők ennél 0,2 százalékkal kisebb értéket vártak. A jen gyengülése is segítette az ország gazdaságát, de az infláció meglódulására továbbra sem lehet számítani. 20 ezer négyzetméteres cargobázis építését kezdték el a Liszt Ferenc repülőtéren. A logisztikai központ kimondottan a teherszállító gépek fogadására, gyors ki- és bepakolásra lesz alkalmas. Erősíteni kell az Egyesült Államok kibertámadások elleni védekezését - jelentette be John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó azután, hogy Donald Trump aláírta az ország új kiberbiztonsági stratégiáját. A tervben külön megemlítik Oroszországot, Kínát, Iránt és Észak-Koreát a legnagyobb fenyegetést jelentő országok között. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
13:35
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
Turizmus világa Érczfalvi Andrással
A diszkont légitársaságok térnyérése és az indikátorok - A megváltozott fogyasztói kosarak és szokások, a hipercsatlakozott világ, az impulzuscselekvések következményeképp létrejött diszkont és rövid távú utazások piaci dinamikájáról esett szó a harmadik adásban. Repterek és generációs sávokba rendeződött utazók, Budapest és Európa, mindenről őszintén.
-
17:10
Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével
A Budapesti Értéktőzsde BÉT50 – középvállalatok csúcstalálkozója című konferencián résztvevők magas száma is bizonyítja, hogy van helyük a hazai kis-és közepes vállalatoknak a tőkepiacon. A szektorban rejlő potenciált konkrét példákon keresztül a BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadvány is jól szemlélteti. A tőzsdeüzemeltető fontolgatja a kispapírok elemzését és árjegyzését támogató programjának meghosszabbítását és kibővítését is. A Prémium kategória vendége Bozsik Balázs, a BÉT Értékesítési és marketing igazgatója. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket Túrós-Bense Levente szerkesztő-műsorvezető.
-
18:05
A Nap Vendége
Szekrényi Péter, az AmTech Rendszerház Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A riporter Érczfalvi András.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
Friss hírek
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról. -
Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
Nap mint nap dőlnek be befektetők az 1000 százalékos növekedéseknek, amelyek szempillantás alatt válnak értéktelenné. -
Nemzetközi díjat nyert a BÉT
A „CEE's Best Exchange for Financial Literacy", azaz a Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje kategóriában kapott elismerést a Budapesti Értéktőzsde. -
Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
A szeptember elején indult hitelprogram az új lakások piacát is felrázta, és a jövőben további bővülés várható az ingatlan.com elemzése szerint. -
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.