Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A Kárpát Expon jártunk. A Kereskedőház rendezvényén kiderült, hogy látják a fejlődési lehetőségeiket a határon túli cégek. Miben segíti őket a magyar állam, és mi az, ami hiányzik? Mit ér az anyaország közelsége? Előremozdítja-e a tárgyalásokat, hogy egyaránt magyarok ülnek az asztal mindkét felén? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ. Emellett megvizsgáljuk majd, hogy mi a helyzet a nyaralók piacán? Mennyire kell sietnie annak aki a következő hosszú hétvégét már saját nyaralójában akarja tölteni? De hallhatnak arról is, hogy az Egyesült Államok rakétavédelmi fegyverrendszerének kiépítése ösztönözte az oroszországi fejlesztéseket – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Moszkva regionális katonai hatalmi státuszt szeretne elérni a térségben, és ehhez szüksége van a megfelelő képességekre. Komoly diplomáciai lépésekhez vezethet, ha bebizonyosodik az orosz felső vezetés szerepe Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lányának megmérgezésében- mondta el a megkérdezett posztszovjet térség szakértő. Emellett élő interjúban számolunk be a Balatoni Hajózási Zrt idei terveiről, és a Privátbankár elemzőjét, illetve a Gránit bank tanácsadóját is várjuk a stúdióba. A műsorvezető Szűcs Péter!
-
10:05
Menni-Enni
A Menni-Enni mai adásában megismerkedünk egy olyan cukrásszal, akinek bár nincs cukrászdája, mégis a süteményein alapján a Dining Guide beválasztotta a TOP 10-be, majd sonkákat mustrálunk, így Húsvét előtt. A műsor második felében arról hallunk, hogy hogyan tud működni egy beregszászi magyar szálloda, végül pedig egy körképet kínálunk arról, hogy a hazai Utazási irodák milyen charter célállomásokat kínálnak.
-
12:00
-
12:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
16:10
-
17:05
Hétfő - Egy nő
Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója. A riporter Kutasi Judit.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.