Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:30
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Mérséklődött az infláció üteme januárban az euróövezetben. Az Eurostat, az Unió Statisztikai Hivatala adatai szerint 1,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, 0,1 százalékkal kisebb mértékben , mint decemberben. Az energiaárak kisebb mértékű emelkedése, és az élelmiszerek illetve dohánytermékek árának vártnál kisebb drágulása állnak a háttérben. A szolgáltatások decemberhez hasonlóan 1,2 százalékkal drágultak. A Raiffeisen elemzője szerint az adatra számított az Európai Központi Bank, így ez nem befolyásolja az eszközvásárlási program kivezetésének szándékát. A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban decemberben. A szövetségi statisztikai hivatal szerint a visszaesés 1,9 százalék volt, míg mindössze 0,3 százalékos csökkenést vártak. Az ING vezető elemzője szerint naptárhatás áll a háttérben, ugyanis az üzletek az ünnepek miatt két nappal kevesebbet voltak nyitva, mint tavaly ilyenkor. Úgy véli, egy adatból nem lehet arra következtetni, hogy a német fogyasztás megtorpant volna. A levegő szennyezettség miatt idézi be meghallgatásra Magyarországot az Európai Bizottság. Az unió környezetvédelmi biztosa kilenc ország minisztereit hívta egyeztetésre, hogy megoldást találjanak a levegő szennyezettségének mérséklésére. Becslések szerint évente 400 ezer ember hal meg Európában a levegő rossz minősége miatt, az EU 28 tagállamából pedig 23-ban fordul elő, hogy a légszennyezettség mértéke meghaladja az uniós előírásokat. A Levegő Munkacsoport tanácsadója szerint a meghallgatás célja nem a szankcionálás, hanem az életminőség javítása az európai országokban. Jelentősen emelkedhet az új lakások ára 2019 végéig, mondta a Balla Ingatlanirodák vezetője rádiónknak. Az ingatlanszakértő szerint, a kedvezményes újlakás áfa megszűnése miatt a bizonytalan beruházók nem indítanak új projekteket, így felértékelődnek a jelenleg épülő, és 2019 végéig átvehető lakások. Rekord magas nettó eredményt ért el a Wizz Air a harmadik negyedévben. A légitársaság nyeresége 14 millió euró lett annak ellenére, hogy a költségek 26 százalékkal emelkedtek az októbertől decemberig tartó három hónapban. Az összbevétel 24 százalékkal emelkedve 423 millió euróra ugrott. Az Equilor Befektetési Zrt elemzési vezető-helyettese szerint az egységköltségek emelkedése is azt mutatja, hogy a jövőben az üzemanyagárak növekedése jelentheti a legnagyobb kockázatot a Wizz Air számára.
-
10:05
-
11:05
-
12:00
-
12:35
-
14:05
-
15:05
-
15:35
-
16:10
-
17:05
A Nap Vendége
Szabó Antal, a Polifarbe ügyvezető igazgatója. A riporter Lakatos László.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.